Létrehozva: 2023.08.28.
Módosítva: 2023.08.29.

Egy férfi egy rongybabát vett feleségül, és nem is ez a legfurcsább a házasságukban

Bejelentették, hogy már gyermekük is született a frigyből.

Hihetetlen, de igaz. Egy Christian Montenegro nevű kolumbiai férfi feleségül vette rongyból készült szerelmét. A TikTok-csatornáján pedig most büszkén jelentette be, hogy harmadik közös rongybabájukat várják már együtt kedvesével. Ha azt hinnétek, hogy Christian nem gondolja komolyan az elköteleződését az élettelen tárgyhoz, akkor rosszul gondoljátok. Akkora a szerelem, hogy kézenfogva sétálnak az utcán, rendszeresen csókolóznak, sőt, Christian még az alkarjára is rátetováltatta kedvese nevét.

cristian montenegro
Cristian, a felesége és első két gyerekük /Fotó: Youtube

A férfit rajongói most az utcán videózták le, ahogy feleségével vásárolgatni indult, és a nyílt utcán keveredtek csókcsatába egymással. Kérdéses, hogy addig a két "gyerekre" ki vigyázott otthon. Egyébként nem ritka, hogy emberek gyengéd érzelmeket tápláljanak használati tárgyakkal szemben, a leghíresebb példa erre a kazahsztáni testépítő, aki szexbabákkal házasodott össze, majd vált el. 

Ez egy mentális betegség, a neve pedig objektofília. Bár alapból csak pszichológiai hatása lehet ennek a kórnak, néhány extrém esetben szexuális devianciával is párosul, és ezek az emberek valóban testileg-lelkileg belezúgnak akár az autójukba, akár egy rongybabába vagy szexbabába.

 

 

origo.hu

Megvan a demencia elleni csodafegyver; kiderült, mit kell enni a betegség elkerüléséhez

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át