tóth gabi
Egy friss közvéleménykutatás jutott erre az eredményre.
A Gallup legfrissebb felmérése szerint az amerikai felnőttlakosság 55 százaléka negatívan értékeli a Fehér Ház erkölcsi normáit. Joe Biden amerikai elnök 42 százalékos pozitív etikai megítélése jócskán elmarad a várakozásoktól, hiszen a most nyolcvanéves politikus egy olyan elnöki rendelettel kezdte hivatalban töltött idejét, amely előírta az adminisztráció alkalmazottainak annak az ígéretnek az aláírását, hogy „az amerikai nép érdekében és nem személyes haszonszerzés céljából cselekszenek munkájuk során”. Noha a politikus egy másik ígéretében éppen az igazságügyi minisztérium (DOJ) „függetlenségének fenntartását ígérte”, ezt a normát a republikánusok szerint azonban biztosan nem tartották be.
A felmérés a választók polarizációjára is rámutat, vagyis a szavazók egyre elutasítóbbak a másik táborral szemben. Amíg ugyanis a republikánusok mindössze hat százaléka szerint viselkednek Biden tisztviselői etikusan, addig a demokraták 11 százaléka vélekedett így a Trump-éráról.
A Gallup adatai szerint Ronald Reagan volt elnöktől Barack Obama korábbi elnökig egyetlen politikus sem kapott negatív etikai értékelést, bár Obama és George W. Bush megítélése egy időben ötven százalék körül mozgott. Igaz, utóbbi 2002-ben 74 százalékon is állt – vélhetően a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követő intézkedései miatt –, amely a legjobb értékelés a történelem során.
A Biden-adminisztráció „nem túl fényes” erkölcsi megítélésére olyan objektív mutatók lehettek hatással, mint az elnök volt kabinetfőnöke, Ron Klain ügye, aki tavaly szövetségi törvényt sértett, és ezért figyelmeztetést is kapott a különleges ügyvédi hivataltól, mert politikai kampányüzenetet tett közzé egy hivatalos kormányzati közösségi médiafiókban. Sőt, a Fehér Ház sajtósa, Karine Jean-Pierre szintén törvényt sértett, hiszen annak ellenére, hogy törvény tiltja a kormányzati alkalmazottaknak, hogy politikai tevékenységet folytassanak a választások befolyásolása érdekében, többször használta a „MAGA-republikánusok” kifejezést.
Biden etikai megítélésére pedig fia, Hunter Biden „kétes” üzleti ügyei vetettek a legnagyobb árnyékot, többek között az amerikai adóhivatal (IRS) nyomozói állították azt, hogy Biden igazságügyi minisztériuma eltussolta és akadályozta Hunter Biden állítólagos adóügyi bűncselekményeit.
A The New York Times nemrégiben közzétett felmérése szerint Joe Biden jelenlegi és Donald Trump korábbi elnök 43:43 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Korábbi felmérések Trump enyhe előnyét mutatták, de olyanok is akadnak, amelyek egy százalékpontos Biden-előnyről számoltak be – ezen eltérések hibahatáron belül mozognak. Összességében tehát rendkívül kiélezett a két politikus közötti verseny, noha még több mint egy év van hátra esetleges megmérettetésükig.
Mindeközben a CNN egy friss felmérése a Donald Trump elleni vádemelési eljárások egy meglepő eredményére is rámutat. Ugyanis amíg tavaly ősszel a republikánusok 63 százaléka vélte úgy, hogy Biden 2020-as győzelme nem volt legitim, addig most már 69 százalék vélekedik így.