
A Sex Pistols énekese szerint a világ túlságosan balra tolódott
Kemény kritikát fogalmazott meg a globalista baloldallal szemben a munkásosztálybeli punklegenda.
John Lydon, azaz művésznevén Johnny Rotten, a legendás Sex Pistols punkegyüttes egykori frontembere páros lábbal szállt bele a globalista baloldalba a Die Welt német hírportálnak adott interjújában. Az extravagáns énekes úgy fogalmazotta lapnak, hogy a baloldal immáron teljesen elszakadt a gyökereitől, csak szimbolikus és dogmatikus politikát folytat, ami minden munkásosztálybelire nézve sértő és lekezelő.

"A világ túlságosan balra tolódott. Csak szimbolikus politikájuk van, például feketéket hívnak tévéműsorokba csak azért, mert feketék, mert ez most divatos. Szerintem ez inkább lekezelő. A tömeges bevándorlást támogatják, amelyre nem akarnak semmilyen szabály, mert az ilyen szabályokat a rasszizmussal azonosítják. A bevándorlókat aztán munkásnegyedekben helyezik el, ahol az emberek már amúgy is nagyon szegények, ami csak több munkanélküliséghez és bűnözéshez vezet. Ha a politikájuk ellen mondasz valamit, akkor rasszistának fognak bélyegezni. De nem vagyok rasszista és nem is leszek az"
- fogalmazott a punk ősatyjának is tartott zenész, aki leszögezte, hogy a modern baloldal lerombolta a munkásosztály szereteten és a tiszteleten alapuló értékeit, aminek a helyére divatos elitizmus lépett. Mint fogalmazott, a baloldal felvette egy vallási mozgalom jellegzetességeit.
Ahogy egész karrierje során, úgy most is élesen kritizálta a brit királyi családot Lydon. Szerinte III. Károly király nem elég intellektuális ahhoz, hogy a világ dolgairól mélyreható véleménye legyen.
"A Sex Pistols dalszövegei az uralkodó osztály megkérdőjelezéséről szóltak. Nagy-Britanniában akkoriban nem kérdőjelezte meg senki a királyi családot. De ki a fenék ezek az emberek, akik erkölcsileg felsőbbrendűnek hiszik magukat? Nem is britek, az isten szerelmére! A királyi család a németek és a görögök keresztezése"
- mondta Lydon, aki röviden beszélt az áprilisban elvesztett feleségéről is. Nora Forster egykori német koncertszervező hosszan tartó betegség után, Alzheimer-kórban, nyolcvan éves korában halt meg. „Szemét dolog látni, ahogy eltűnik valaki, akit szeretsz. Minden, amit eddig a legsúlyosabb gyötrelemnek hittem, ehhez képest már nevetségesnek tűnik” - fogalmazott.






