RETRO RÁDIÓ

17 évet töltött börtönben nemi erőszakért, kiderült, hogy ártatlan

LA
Szerző
LA
Létrehozva2023. 08. 16. 22:00

Hosszú évek teltek el, mire kiderült az igazság...

Egy brit férfi 17 évet töltött börtönben nemi erőszakért, amelyet nem ő követett el, ráadásul már nem sokkal az elítélése után az ártatlanságára utaló bizonyíték került elő - derül ki bírósági dokumentumokból, amelyeket a BBC és a The Guardian ismertetett. A dokumentumok szerint az igazságügyi hatóságok legkésőbb 2009-ben már tudták, hogy nem a vádlott, hanem egy másik, ismeretlen férfi DNS-ét találták meg a 2003-ban elkövetett bűncselekmény áldozatának ruháján, de nem indítottak új vizsgálatot, mert úgy vélték, nem érné meg a ráfordítás.

börtön
Fotó: Pixabay

Andrew Malkinsonnak eredetileg csak hét évet kellett volna rács mögött töltenie a Manchesterben elkövetett bűncselekményért, de 2003-ban kirótt büntetését 10 évvel meghosszabbították, mert mindvégig megtagadta az együttműködést, és az ártatlanságát hangoztatta. Egy bíróság csak idén júliusban mentette fel, miután egy újabb DNS-vizsgálat egy másik tettest mutatott ki.

Igazságügyi orvosszakértők egy új technika segítségével már 2007-ben átvizsgálták az áldozat ruházatát, és nyálat találtak a mellényen, közel egy mély harapás helyéhez. A mintát több adatbázison is átfuttatták, de nem találtak egyezést, ami azt bizonyította, hogy a DNS nem származhatott Malkinsontól.

Bár az ügyészség azt állapította meg, hogy a nyálnak a tettestől kellett származnia, önszántából nem kezdeményezett perújrafelvételt, amikor pedig maga Malkinson kért újratárgyalást, a nyomozók kétségbe vonták, hogy az idegen DNS-minta fontos nyom lenne, és azt hangsúlyozták, hogy "rendkívül költségesek lennének a további tesztek".

Bár a mellényt később megsemmisítették, a róla levett DNS-minta megmaradt egy archívumban, és amikor Malkinson ügyvédei 2019-ben saját maguk adtak megbízást ismételt tesztek elvégzésére, már volt találat, ugyanis időközben az igazi tettes DNS-profilja bekerült az egyik adatbázisba - írják a brit honlapok.
 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.