RETRO RÁDIÓ

Politikai nézetei miatt zárolták a brit jobboldal vezéralakjának számláját

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2023. 07. 19. 20:21

Nigel Farage ügyét a hatóságok is vizsgálják.

Nigel Farage, a brit Függetlenségi Párt (UKIP) egykori vezetője dokumentumokkal bizonyította, hogy a Coutts bank kizárólag azért zárolta számláját, mert a jobboldali nézetei „nem egyeznek” az intézet értékrendjével. A politikus a Telegraph című lapban megjelent írásában úgy fogalmazott, hogy kérelem útján jutott hozzá a bank hírnévkockázati bizottságának 36 oldalas jelentéséhez, melyből egyértelműen kiderül: személyes és politikai okokból vették célba.

Politikai nézetei miatt zárolták Nigel Farage számláját

A brit sajtó napok óta attól hangos, hogy a királyi család bankjának tartott patinás Coutts 40 év után, bármiféle magyarázat nélkül megszüntette Nigel Farage korábbi EP-képviselő számláját. Később a politikus megpróbálta átvinni a megtakarítását más pénzintézetekhez, de kilenc bank is megtagadta tőle a számlanyitást.

A Coutts lépését ismerő személyek később azt mondták a BBC-nek, hogy az intézet egy kereskedelmi döntést hozott, és hogy a banknál vezetett számlák fenntartásának feltételei a bank honlapjáról egyértelműen kiderülnek. A Coutts ugyanis megköveteli, hogy ügyfelei legalább egymillió fontot vegyenek fel hitelként vagy ugyanennyit fektessenek be a banknál, vagy hárommillió font megtakarítással rendelkezzenek. Úgy tudni, Farage nem felelt meg ezeknek a kritériumoknak, ugyanakkor a források azt is elárulták, hogy más híres személyek számláján is megcsappant a pénz, de őket nem tették lapátra.

Július 18-án aztán Farage közzétette a Coutts vagyoni hírnévkockázati bizottságának 2022. november 17-én tartott üléséről készült jegyzőkönyvet. Ebben az áll: "Nigel Farage banki tevékenységének folytatása nem összeegyeztethető a bank imidzsével, tekintettel a nyilvánosan kinyilvánított nézeteire, amelyek ellentétesek az intézet befogadó szervezetként képviselt álláspontjával."

Farage a Telegraph-nak „Stasi-stílusú megfigyelési jelentésként” jellemezte az aktát, amely „inkább egy ügyészség által kidolgozott tárgyalás leirata”. A politikus azt is megjegyezte, hogy a „Brexit” szó 86 alkalommal jelenik meg a dokumentumban, melynek az ég világon semmi köze a pénzügyeihez. Ráadásul a jelentésben többször is „idegengyűlölőnek és rasszistának" nevezik, ami szerinte megdöbbentő rágalom.

A vita közepette Andrew Griffith, a pénzügyminisztérium gazdasági államtitkára levelet írt a Pénzügyi Felügyeleti Hatóságnak, amelyben azt kéri, vizsgálják felül, hogy a bankok lezárják-e bizonyos politikai szereplők számláit. 

A politikusok általában nagyobb kockázatot jelentenek a pénzügyi intézmények számára, mivel pozíciójuk miatt potenciálisan kiszolgáltatottak a megvesztegetésnek vagy a korrupciónak.

Griffith elmondta, hogy bár elismeri a pénzmosás megelőzésére hozott intézkedések fontosságát, ugyanakkor szerinte az is fontos, hogy a választott tisztségviselők és családtagjaik is hozzáférhessenek a banki szolgáltatásokhoz.

A kormány részéről megszólalt még Grant Shapps kereskedelmi miniszter is, aki szégyenletesnek nevezte az ügyet. „Nem kell mindennel egyetérteni, amit Nigel Farage mond, de a szólásszabadság nagyon-nagyon fontos része a brit értékeknek" - fogalmazott a tárcavezető, aki felszólította a szabályozó hatóságokat, hogy vizsgálják ki, pontosan mi történt.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.