RETRO RÁDIÓ

Nagybátyja holttestével sétált be a postára és húzott neki sorszámot egy ügyfél

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 07. 31. 20:10

A megrázó csalási kísérlettel lebukott a postán a férfi.

Két évnyi börtönbüntetése után kiszabadult a 41 éves Declan Haughey, aki kétségbeesett lépésre szánta el magát korábban. Három évvel ezelőtt ugyanis annyira pénz szűkében volt, hogy eszeveszett tervet eszelt ki. Megfogta az elhunyt nagybátyját, akinek a nyugdíjából éltek, betolta egy kerekesszék segítségével a postára, és megpróbálta felvenni a férfi nyugdíját. Az eset során azonban lebukott.

Temetés koporsó sír sablon
Elhunyt nagybátyjával akarta felvenni a nyugdíját a postán egy férfi /Képünk illusztráció /Fotó: Pexels

A postára egy barátja segítségével juttatta el az elhunyt rokonát, és bent az épületben észrevették, hogy már nem lélegzik az idős férfi. Haughey ekkor elkezdett veszekedni a postai dolgozókkal, hogy az ő hibájukból halt meg az idős férfi, mert nem fizették ki időben a nyugdíját. Most a szabadulása után kiderült, hogy a férfi a családtagjainak azt mondta, hogy ő nem tudta, hogy már meghalt a nagybátyja, azt gondolta, hogy csak alszik. Így a börtönből kiszabadulva csatlakozott a még életben lévő rokonaihoz és velük együtt hagyta el az intézményt.

A DailyStar számára az egyik családtag nyilatkozott az incidenssel kapcsolatban.

Bármilyen szomorúak is vagyunk az eset miatt, nem ítéljük el Haughey-t azért, mert holtan vitte ki a nagybácsit a házból. Egyáltalán nincs rá bizonyítékunk, hogy tudta-e, hogy meghalt. Ezért nem nevezzük hazugnak

 - zárta sorait a meg nem nevezett családtag.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.