Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2023.07.26.

Joe Biden kutyája rettegésben tartja a titkosszolgálatot

Több ügynököt is megharapott az elnök házi kedvence. Volt, aki kórházba került.

Joe Biden amerikai elnök kétéves, Parancsnok (Commander) névre hallgató német juhászkutyája négy hónap alatt tíz embert, köztük az titkosszolgálat több tagját harapott meg – írta meg a New York Post napilap egy, a lap birtokába került dokumentumra hivatkozva. A portál beszámolója szerint az elnöki házaspár másik német juhászkutyáját, Őrnagyot (Major) már korábban el kellett távolítani a Fehér Házból hasonló problémák miatt. 

BIDEN, Joe; BIDEN, Jill
Joe Biden amerikai elnök és felesége, Jill Biden Commander, azaz Parancsnok nevű új német juhászkutyájukkal a washingtoni Fehér Házban

A belbiztonsági minisztérium adatai szerint a Parancsnokkal kapcsolatos incidensek 2022 októbere és 2023 januárja között történtek. A megharapott titkosszolgálati tisztek közül egy kórházba is került, miután a kutya megharapta a jobb felső karján és a combján. Pár nappal később egy, a felépülésével kapcsolatos email-ben azt írta kollégájának, hogy a lába és a karja még mindig fáj, mivel az állat kétszer nekirontott, és mind a kétszer megharapta.

„Ez nevetséges....ha nem az ő kutyájuk lett volna, már elaltatták volna. Szájkosarat kéne tenni a rohadt idiótára” 

– írta vissza a munkatárs a panaszkodó kollégájának.

Egy másik megharapott titkosszolgálati tiszt egy acélkocsit használt, hogy megvédje magát a kutya támadásától. A tisztet később orvosi tanácsra több napnyi csökkentett szolgálatba helyezték. 

Tavaly novemberben egy másik titkosszolgának is meggyűlt a baja Parancsnokkal, aki a kezén és karján is felszakította a bőrt, miután az elnök egy családi moziestet követően a Fehér Ház előtt szabadon engedte. A következő hónapban pedig egy biztonsági technikus hátába mélyesztette fogait az elnök házi kedvence Biden delaware-i otthonában.

A Fehér Ház az esetekkel kapcsolatban közölte, hogy a kutya kiképzésével igyekeznek elejét venni a hasonló incidenseknek, valamint futóhelyet jelölnek ki számára a Fehér Ház területén, és új szabályokat dolgoznak ki arra, hogy mikor és hogyan kell pórázon tartani.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek