Szlovákiában Orbán Viktor szövetségese nyerte a választásokat

POLITIK
3 hónapja

Kim Dzsongun újabb dolgot tiltott meg a népének, így már meghalni sem szabad

Az észak-koreai vezető fontos lépésre szánta el magát. Ez minden állampolgárát érinti.

Nemrégiben Kim Dzsongun egy titkos parancsot adott ki a helyi hatóságok számára, amivel a politikus egy vezető halálozási ok arányát akarja visszaszorítani hazájában.

KIM Dzsong Un
Az öngyilkosságokat akarja megfékezni Kim Dzsongun Fotó: MTI

A határozatban pedig az szerepel, hogy a hatóságoknak meg kell akadályozniuk az öngyilkosságokat, miután az utóbbi időben megszaporodott azoknak a száma, akik saját kezükkel vetettek véget az életüknek - állítja egy kormánytisztviselő az Szabad Ázsia Rádió-nak.

Az észak-koreai öngyilkosságok pontos számát nehéz megállapítani, mivel az ország ritkán nyújt betekintést az adatokba. Azonban a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálat májusi információi szerint az öngyilkosságok száma körülbelül 40%-kal nőtt az előző évhez képest.

Kim Dzsongun az öngyilkosságot „a szocializmus elleni hazaárulásnak” nevezte és kijelentette, hogy helyi kormányzati tisztviselőket együttesen vonják felelősségre, amiért nem akadályozták meg, hogy az emberek öngyilkosságot kövessenek el.

A titkos parancsról az észak-koreai tartományokban tartott rendkívüli értekezletek sorozatán esett szó

- nyilatkozta az északkeleti North Hamgyong tartomány egyik tisztviselője, akinek a nevét nem közölték.

Hozzátette, hogy a találkozón részt vevőket megdöbbentette az országot és a társadalmi rendszert kritizáló öngyilkossági feljegyzések nyilvánosságra hozatala. A szomszédos Ryanggang tartomány egy másik tisztviselője – akinek a személyazonosságát szintén nem közölték elmondta, hogy az öngyilkosság jobban kihat a lakosságra, mint az éhezés.

„A főtitkár által ratifikált öngyilkosság-megelőzési politika ellenére a tisztviselők nem tudtak megfelelő megoldást találni a helyzet kezelésére” - idézte az egyik tisztviselőt az Insider.

Az Egészségügyi Világszervezet )WHO) 2019-es adatai szerint Észak-Koreában 100 ezer emberre 8,2 öngyilkosság jutott, ezzel az ország a 45. helyet foglalja el az öngyilkossági arány világranglistáján.

Van segítség!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.ongyilkossagmegelozes.hu oldalt!

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Luis Suárez öt perc alatt mesterhármast lőtt, mégis a Fradi korábbi csatára volt a meccs hőse

origo.hu

Verekedős balhé tört ki a pesti Decathlonban a Nyugati térnél - videó

borsonline.hu

Kitűnően teljesít a bentlakásos iskolában a halva született Dorci

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek a legjobb vezetők: érdemes rájuk hallgatni

magyarnemzet.hu

„Az Abrams tankok mozgó acélkoporsók az ukránoknak”

origo.hu

Csavarhúzót szúrt kisbabája fejébe egy pécsi nő

astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. október 2-8.: Csodaszépen indul a hónap

ripost.hu

Van ok a büszkeségre: nagy nap köszöntött Ördög Nóra kislányára

ripost.hu

"Öreg vagy és csúnya!" Durva szavakkal illették Michael Jackson lányát

life.hu

A tested csodákra képes: így veszi fel a harcot a kórokozók, baktériumok ellen(x)

ripost.hu

Igazi hősök: három gimis kamasz mentett életet a Nyugati pályaudvaron

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Drámai bejelentés: A svéd kormány beveti a hadsereget a bandaháborúk letörésére

KÜLFÖLD

Berlin hatéveseket oktat az utcai prostitúcióra

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen minden botrányt megúszik:

KÜLFÖLD

Besokallt Ausztria: a többség már elutasítja a migrációt

KÜLFÖLD

Nyakfájással indult: nem sokkal később szívrohamot kapott egy háromgyerekes anyuka

KÜLFÖLD

A kutyaólba rejtett bőröndben találták meg a csecsemő maradványait

KÜLFÖLD

Brit védelmi miniszter: katonákat küldhetünk Ukrajnába

KÜLFÖLD

Terrortámadás történt Törökország fővárosában