Létrehozva: 2023.06.20.

Megrendítő tragédia: otthonában érte a halál a 4 gyermekes anyukát

A fiatal nő halálát sokáig rejtély övezte. Most azonban kiderült, hogy pontosan mi okozta a halálát.

Szerző P.K.

Több mint egy évig találgatták, hogy pontosan mi okozhatta annak a 38 éves nőnek a halálát, aki az otthonában leesett a lépcsőn, majd életét vesztette.

rendőrség
A rendőrség vizsgálatot indított az eset kapcsán Fotó: Pixabay

Lisa Price az esés következtében beverte a fejét, ami miatt agyvérzése és súlyos gerincvelő-sérülése lett. Családja nehezen fogadta el, édesanyjuk elvesztését, emiatt eltökélt szándékuk, hogy válaszokat kapjanak a tragédia okára.

Az accringtoni városházán a múlt héten tartott vizsgálat során meghallgatták Dr. Jamie Robinson belügyminisztériumi patológust, aki kifejtette, hogy az ilyen sérülések akkor is előfordulhatnak, hogyha az ember csak egy lépcsőfokról esik le. A szakember elmondta, hogy az anyukán akkor sem biztos, hogy tudtak volna segíteni, ha azonnal kórházba szállítják.

Lisát azonban nem szállították azonnal kórházba.

A lancashire-i Burnley melletti Goodshaw-ban élő négygyermekes anya az egyik estét italozással töltötte legjobb barátai társaságában. Az összejövetelen egyszer csak úgy döntöttek, hogy elkezdenek karaokézni, ekkor a 38 éves nő felment a lépcsőn, hogy megközelítse a színpadot, azonban megcsúszott és hanyatt esett.

A vizsgálat lezártáig Lisa családjának fogalma sem volt arról, hogyan eshetett el, vagy hová verte be a fejét. A nyomozás azonban megállapította, hogy az anyukához nem hívta ki senki a mentőt. Amikor a rendőrök átkutatták Lisa otthonát, vért találtak a lépcső alján, valamint a kanapé oldalán, amelyet kezdetben gyanúsnak tartottak. Dom azonban a vizsgálat során elmagyarázta, hogy miután az anyuka elesett, először a kanapéhoz vitte Lisát, majd amikor rájött, hogy nem lélegzik, visszatette a padlóra, hogy megpróbálja újraéleszteni.

A nő legjobb barátja Dom elmondta, hogy először csak egy nagy puffanásra figyelt fel.

Visszament a lépcsőn, hogy aztán megforduljon, lejöjjön, és megjelenjen, mint amikor Elton John a színpadra lépett

- magyarázta a férfi, aki a nőt elkezdte újjáéleszteni, de a mentőket nem hívta ki hozzá.

Dom ezután elmondta, miért nem beszélt Lisa családjával a halála óta.

Sajnálom, hogy nem jöttem oda hozzád, de azt mondták, ha a család érkezik, akkor ne mondjak semmit

- idézte a Mirror a nő barátját.

 

Szerző P.K.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kilenc év után elzavarja sztárfocistáját a Manchester United

origo.hu

Megrázó kettős gyilkosság Diósjenőn - szexuálisan zaklatta nevelt lányait, aztán mindkettőjüket megölte

mindmegette.hu

Egész eddig rosszul használtad a tésztaszűrőt! Fogadjunk, hogy ez a módszer még eszedbe se jutott

hirtv.hu

Így reagált Szijjártó Péter egy lehetséges magyar–ukrán csúcstalálkozóra + videó

mindmegette.hu

Az Auchan is döntött a karácsonyi boltzárról: mutatjuk, hol nem tudsz vásárolni

origo.hu

Itt van Amerika legújabb háborús terve

mindmegette.hu

Dráma Rácz Jenő és Molnár Áron boxmérkőzésén: bedobták a törölközőt - Videó

origo.hu

Milyen egy gyerekszobába szánt okostévé? (x)

life.hu

Ajándékozási kisokos karácsonyra: ha tutira akarsz menni, ezeket tedd a fa alá(x)

kvizjatek.mandiner.hu

Játsszon kvízjátékunkkal és jusson el ön is páros belépőink egyikével Mága Zoltán XVI. Budapesti Újévi Koncertjére!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

5 ok, amiért nem lehet Ukrajna EU-tagállam

KÜLFÖLD

Belehalt a brutális nemi erőszakba egy 93 éves német nő, pakisztáni támadóját 13 év börtönre ítélték

KÜLFÖLD

Kész, vége: se karácsony, se karácsonyfa nem lesz az óvodában

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

„Aranyból volt a szíve” – beszakadt a jég a 9 éves súlya alatt, nem tudták megmenteni

KÜLFÖLD

Emberiség elleni bűncselekmények miatt őrizetbe vettek egy szír "menekültet" Hollandiában

KÜLFÖLD

„Bárcsak örökre elvinne egy pillangó” – saját temetését szervezi a 18 éves tini

KÜLFÖLD

Rejtélyes körülmények között esett el a háborús pokolban a kárpátaljai magyar katona