Létrehozva: 2023.06.02.

Szijjártó Péter Norvégiába látogatott, fontos bejelentést tett

10 éves a Vajda-Papír norvégiai vállalata, a cég tovább erősíti pozícióját a skandináv piacon.

Az elmúlt években megerősítette pozícióit a skandináv piacon a Vajda-Papír Csoport. Norvégiai gyára, a Vajda-Papír Scandinavia AS az egyetlen magyar tulajdonosi kézben üzemeltetett napi fogyasztási cikkeket előállító és exportáló vállalat Norvégiában, idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját. Az évforduló alkalmából Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tett látogatást a norvégiai gyárban. A skandináv piacban rejlő jó lehetőségek további kihasználása, a cég régiós jelenlétének és exporttevékenységének erősítése érdekében a Vajda-Papír további beruházásokat, fejlesztéseket és piacbővítő lépéseket fontolgat.

Fotó: MARTON_KIRALY

A Vajda-Papír Csoport 2013 júniusában indította be a papírgyártást és feldolgozást az Oslo melletti, több mint 100 éves múltra visszatekintő drammeni gyárban, ahol 120 munkavállalót foglalkoztatnak és a higiéniai papírtermékek teljes spektrumát állítják elő. Az éves termelés mára máreléri a 30 ezer tonnát, a forgalom pedig tavaly csaknem kétszeresére nőtt, elérte a  20 milliárd forintot és ezzel a norvégiai gyár adta a csoport árbevételének negyedét.

„Az elmúlt 10 év eredményei is azt bizonyítják, hogy jól döntöttünk a norvégiai leányvállalat megalapításakor, hiszen a Vajda-Papír Scandinavia tavaly a vállalatcsoport árbevételének a negyedét adta. Skandináviában szépen fejlődik az export és a helyi forgalom, ezért a közeljövőben további beruházásokat, terjeszkedést tervezünk” – fogalmazott az alapító-tulajdonos a norvégiai vállalat alapításának 10. évfordulóján, a külgazdasági és külügyminiszter látogatásakor.

Vajda Attila, a Vajda-Papír alapító ügyvezető igazgatója elmondta, a piaci kilátásokat jelentősen javítja, hogy ebben a térségben az európai átlagnál erősebb a fizetőképes kereslet, így ehhez igazodva magasabb polci árak érhetők el, ezért a magasabb szállítási költségek ellenére is érvényesíthetők a magasabb beszállítói árak. Ennek köszönhetően évről évre az összvállalati forgalomnál nagyobb ütemben bővül a Skandináviába irányuló export, tavaly például már a teljes magyarországi kivitel 63%-a (12,5 milliárd forint értékben) érkezett a régióba – mondta. 

Fotó: MARTON_KIRALY

Vajda Attila kiemelte, hogy a Skandinávia - Magyarország gyártási tengely lehetőséget ad a Vajda-Papír Cégcsoport számára, hogy Észak-Európától Nyugat-Európán át, a Balkánon keresztül egészen Dél-Európáig kiemelt beszállítóként láthassa el partnereit a legjobb ár és minőség arányú, a legalacsonyabb környezet terheléssel előállított higiéniai késztermékekkel.

Szijjártó Péter: a kormány új programmal támogatja a magyar cégek külföldön keletkezett profitjának hazai befektetését

Új program indítását tervezi a kormány, amelynek keretében ösztönözni fogják a magyar vállalkozások külföldön keletkezett profitjának hazai befektetését a kapacitásaik bővítése érdekében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Oslóban. A tárcavezető a Vajda Papír skandináviai leányvállalatának rendezvényén vett részt, ahol arról számolt be, hogy a higiéniai papírtermékeket gyártó magyar cég tíz éve jelent meg Norvégiában. Beszédében kiemelte, hogy ez kiváló példa arra, hogy nem pusztán sorra dőlnek a beruházási rekordok Magyarországon az utóbbi időszakban, hanem a megerősödött és nemzetközileg versenyképes magyar vállalatok is sikeresen terjeszkednek a külpiacokon. 

Fotó: MARTON_KIRALY

Aláhúzta: Magyarország lakosságszám tekintetében 95. a világon, az exportteljesítményével viszont a 34. helyen áll a globális rangsorban, miután tavaly 142 milliárd eurót ért el a kivitel értéke. Arra a kérdésre pedig, hogy miként lehetne még jobban teljesíteni, a válasz az, hogy az export terén az üvegplafont elérő cégeknek közelebb kell vinniük a termelést a célpiacokhoz, az ezt célzó projekteket pedig a kormány is támogatja – mutatott rá. Szijjártó Péter két fő célt jelölt ki ennek kapcsán, az egyik az érintett vállalatok exportteljesítményének növelése, a másik a multinacionális cégek által Magyarországról kivitt és a magyar cégek által külföldről hazahozott profit közötti különbség szűkítése. Leszögezte, hogy a kettő a közeljövőben biztosan nem fog kiegyenlítődni, azonban a helyzet javítása is lényeges lenne. 

Ennek érdekében a kormány új programot készít elő, amelynek keretében különböző ösztönzőkkel arra fogják buzdítani a magyar vállalatokat, hogy a külföldön termelt profitjukat fordítsák hazai kapacitásaik fejlesztésére

 – jelentette be. A miniszter végül érintette az elmúlt évek nehézségeit is, és kijelentette, hogy Magyarország az utóbbi évtizedben minden egyes válságból megerősödve került ki, s ezért az új világgazdasági korszakban is jó alapról indul. Illetve tudatta, hogy a magyar-norvég kereskedelem értéke tavaly 22 százalékos növekedést követően elérte a 310 milliót, ami rekordnak számít. Hazánkban pedig több mint ötven norvég cég mintegy 2500 embernek ad munkát – tájékoztatott. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar hokicsoda Fehérváron, még a vesztes norvégok is csak tátották a szájukat

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl