tóth gabi
Az Egyesült Államok a társaságot bűnözők bandájaként tartja számon. A világ minden tájáról jönnek a tagok, akik hazánktól néhány kilométernyire fognak tanyázni.
Az elkövetkező napokban várhatóan sok motorost láthatunk a magyar utakon, ugyanis a Pokol Angyalai (Hell's Angels) motorosklub tagjai, akik minden évben egy nagyszabású találkozó keretében gyűlnek össze, a hazánkkal szomszédos Szlovákiába tartanak. Évente más-más helyszínt választanak, idén a szlovák főváros mellett döntöttek.
Ezúttal is több ezer tag és klubvezető indult el a világ minden tájáról, idén Pozsonyban találkoznak a Hell's Angels motorosai. A világ több mint ötven országában jelen lévő és sok ezer tagot számláló Hell's Angels gyökerei a negyvenes évek végi Egyesült Államokba nyúlnak vissza, szélesebb ismertségre csak a hatvanas években tettek szert. A közvélekedés szerint bűnszervezet, a klub azonban állítja, hogy legfeljebb egyes tagjai tekinthetőek bűnözőknek, maga a szervezet a törvényeket betartva működik. A bandát erőszakos bűncselekményeikről, illetve fegyver- és kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményeikről ismerik . A Hell's Angels tagjai várhatóan Somorján tanyáznak majd, itt lesz a fő programjuk június 2. és 4. között.
A helyi rendőrség, a polgármester, sőt még a pozsonyi amerikai nagykövetség is figyelmeztetett korábban a világ egyik legrettegettebb motoros bandájaként számon tartott Hell's Angels tagjainak érkezésére. Emiatt több rendőrt és katonát vezényeltek a határokra, csütörtökön délelőtt pedig már ellenőriztek is a jarovcei határátkelőn
Személy szerint nem vagyok különösebben boldog, mert nagy a hisztéria körülötte. Sokan félnek, mert elhangzott, hogy akár veszélyes emberek is lehetnek a motorosok között.
– mondta el Orosz Csaba, Somorja polgármestere.
A rendőrség mindenesetre több száz tisztet fog bevetni a kemping helyszínen, hogy biztonságos környezetet biztosítsanak és szükség esetén közbelépjenek.
A Pokol Angyalai 2013-ban Magyarországot is meglátogatták, akkor Alsóörsön gyűltek össze. Farsang Imre, a klub magyar részlegének egyik tagja/alapítója szerint közel háromezer résztvevő látogatott el hazánkba. Ki csühögő, kéthengeres Harley-n, ki mikrobuszban, ki autóban, ki gyalog (ők csak a faluba sétáltak ki). Az arcok vegyesek volt: akadtak ősz Ferenc József-bajuszt és irokézfrizurát viselő pocakos idősebbek, fejükön haj helyett tetoválást hordó, és ötvenes bicepszük alatt láthatatlan tízkilós dinnyéket cipelő fiatalok, vagy éppen átlagos kinézetű középkorúak, nők, sőt elvétve gyerekek is.