tóth gabi
A Semafor amerikai tényfeltáró hírportál megdöbbentő cikket közölt az Ukrajnában uralkodó sajtóviszonyokról.
Az ukrán hatóságok módszeresen arra kényszerítik a nyugati médiumokat és munkatársaikat, hogy kizárólag azt mutassák be a háborúról, amit a kijevi vezetés láttatni szeretne - írja a Semafor amerikai tényfeltáró hírportál. A lap beszámolója szerint ha az újságírók nem a Kijev által megszabott keretek között tudósítanak a borzalmakról, megvonják a sajtóakkreditációjukat, sőt, szélsőséges esetben akár ki is toloncolhatják őket Ukrajnából. "Helytelen tudósítás" vádja miatt eddig olyan nagy amerikai orgánumok újságírói kerültek összetűzésbe az ukrán szervekkel, mint az NBC News, a New York Times, a CNN és a The New Yorker.
Az ukrán kormány zsarolási és cenzúrázási gyakorlatát néhány jól dokumentált példán keresztül mutatta be a Semafor. A New York Times egyik legismertebb oknyomozó újságírójának, Thomas Gibbons-Neffnek az akkreditációját például azért vonták vissza többször, mert beszámolt arról, hogy az ukrán erők tiltott kazettás lőszert használtak civil célpontok ellen. Antoine d'Agata francia fotóművésznek pedig azért kellett távozni Ukrajnából, mert egy fotósorozaton keresztül bemutatta az ukrán katonák lelki szenvedését egy mentális egészségügyi intézményben. Az NBC News egyik stábjának sajtóigazolványát szintén visszavonták, miután az oroszok által megszállt területekre utaztak Oroszország irányából.
- fogalmazott még májusban Maxim Dondyuk ukrán származású amerikai fotós, a New Yorker munkatársa, akit szintén a sajtóakkreditációjának megvonásával fenyegettek meg, miután képeket készített az ukrán lövészárkokban uralkodó borzasztó körülményekről. Az eset után Dondyuk úgy fogalmazott, hogy az ilyesfajta zsarolások elkerülhetetlenül ahhoz vezetnek, hogy „csak hülye propaganda” kerüljön ki Ukrajnából.
A Semafor külön kiemeli, hogy az Ukrajnában dolgozó nyugati újságíróknak alá kell írniuk egy dokumentumot, melyben kijelentik, hogy betartják a katonaság által meghatározott szabályokat, csak a jóváhagyott tisztviselőknek tesznek fel kérdéseket, és kizárólag előre meghatározott helyszínekre utaznak. Ez a szabály az ukrán újságírókra is vonatkozik, nekik pluszban azonban még egy "hazugságvizsgáló teszten is át kell esniük annak bizonyítása érdekében, hogy nem orosz ügynökök”.
Fontos elmondani, hogy a sajtóakkreditáció megvonásán túl sokkal súlyosabb következményei is lehetnek annak, ha egy újságíró nem Kijev szájíze szerint tudósít. Keir Simmons baloldali brit újságíró, az NBC News riportere például felkerült az Ukrajna ellenségeit” listázó Mirotvorec adatbázisába, miután a Kercsi hídon át a Krím-félszigetre utazott és készített egy rövid riportfilmet a helyi viszonyokról. Simmonst "Ukrajna szuverenitásának megsértésével", és "orosz propaganda terjesztésével" vádolták meg a tudósítás miatt.