Biztosan meghal valaki, ha felteszik a világ legszörnyűbb kérdését

A tengerészek „kényes kérdésként” hivatkoznak egy szörnyű forgatókönyvre, amely mindig valaki halálához vezet a hajó legénységének tagjai közül. Nem szeretnek róla beszélni, de a tengeren fennáll a veszélye, hogy bizony előfordul.

Ideális körülmények között, sok friss ivóvíz mellett, egy átlagos ember körülbelül egy hónapig kibírja étel nélkül.

A világ legszörnyűbb kérdésének eredettörténete több mint 200 évvel korábbra, egészen 1820-ra nyúlik vissza. Ennek az évnek az őszén az Amerikai Egyesült Államok Massachusetts államához tartozó Nantucket szigetről indult útnak a The Essex bálnavadászhajó, melyet november 20-án bosszúból megtámadott és elsüllyesztett egy nagy ámbráscet.

A 20 túlélő három kis evezős csónakban lelt menedékre, de jól tudták, nincs elég élelmük és vizük ahhoz, hogy mindannyian életben maradjanak, amíg elérik a szárazföldet.

Két hétig hánykolódtak a tengeren a mentőcsónakokban, amikor elfogyott az étel és a friss víz, ezért a tengerészek tengervízzel öblítették ki a szájukat, és már kénytelenek voltak a saját vizeletüket inni. Két matróz meghalt, őket társaik a tengerbe temették. Majd Isaac Cole sem bírta tovább, akinek halála után a kétségbeesett tengerészek úgy döntöttek, hogy megeszik a holttestét. A korabeli jelentések szerint „elfogyasztották a máját és a veséjét, de alaposan megküzdöttek az inas hússal”.

Ám a túlélőknek hamarosan ismét élelemre volt szükségük, ezért kiválasztották maguk közül, hogy ki áldozza fel magát a többiekért – ezt a hátborzongató tengeri szokást azóta „kényes kérdésként” emlegetik - írta a Mirror.

A kegyetlen döntéshez az Essex naplójának egy üres oldalát kitépték és csíkokra osztották. Az egyik kicsit rövidebb lett, mint a többi, majd mindegyiket egy kalapba tették, és sorsot húztak. A 18 éves Owen Coffin, az Essex kapitányának, George Pollardnak az unokatestvére húzta a legrövidebbet.

Későbbi beszámolók szerint Pollard önként jelentkezett fiatal unokatestvére helyett, de Coffin nem fogadta el a kapitány önfeláldozását. Ezután a hóhért is sorsolással választották ki, ő Charles Ramsdell lett, aki Coffin közeli barátja volt, és neki kellett lelőnie hajóstársát.

Egy héttel később egy másik tengerész, Barzillai Ray is meghalt, a túlélők pedig a nyílt vízen töltött hátralevő idejük alatt elsősorban Coffin és Ray holttestéből táplálkozva maradtak életben.

Végül az Essex legénységéből nyolcan élték túl a nem mindennapi megpróbáltatásokat, közülük 1821. április 5-én mentették ki a tengerről az utolsó matrózt. Az életben maradt tengerészek összesen hét halott társukból ettek, amíg a csónakokban hánykolódtak.

A „kényes kérdés” a modern korban már szinte feledésbe merült, ugyanis a GPS-nek és a modern kommunikációs eszközöknek köszönhetően nagyon ritka, hogy a hajótörött tengerészeknek heteket kell várniuk a megmentésükre. Az utolsó bejelentett eset, amikor matrózok arra kényszerültek, hogy megegyék bajtársaikat, az SS Dumaru szerencsétlensége után történt. Ezt a hajót 1918. október 16-án villámcsapás érte, és a robbanóanyagot is tartalmazó rakománya felrobbant, a legénység nagy része pedig mentőcsónakokban vesztegelt hetekig. Közülük többen kannibalizmushoz folyamodtak a túlélés érdekében.

51 évvel ezelőtt az uruguayi légierő egyik repülőgépének személyzetével történt hasonló tragédia: 1972-ben kényszerleszállást hajtottak végre az Andokban, és mivel nem volt más választásuk, emberi maradványokat ettek, amíg 72 nap múlva kimentették őket a dzsungelből.