RETRO RÁDIÓ

"A hősök nem halnak meg" - már naponta temetik a háború kárpátaljai áldozatait

Létrehozva2023. 06. 23. 11:00

Már naponta tartanak temetést Kárpátalja különböző településein.

Naponta érkeznek a borzalmas gyászhírek az orosz-ukrán háború áldozatairól, az elesett katonák száma pedig lassacskán már milliós nagyságrendűre duzzad. Mostanság azonban már az elesett kárpátaljai hősökről is naponta érkeznek a gyászjelentések, legutóbb a Ripost is megírta, hogy három magyar származású katona, Erik , Sebestyén László és Szűcs László is életüket vesztették a fronton. 

Fotó: Munkács Város Tanács

Mind a három hőst az elesett katonáknak járó kiemelt tisztelettel helyezték örök nyugalomra, legutóbb Szűcs Lászlót temették el szívszorító körülmények között. Az embereket a közösség vezetői már a búcsúztató előtti napokban is felkérték, mint mondták: aki csak tud, gyülekezzen egy közeli benzinkútnál, és kövesse a gyászoló családot, ismerősöket, bajtársakat és barátokat. A felhívásnak, aki csak tudott, eleget is tett, így Lászlót végül hatalmas autós tömeg kísérte utolsó útjára:

Az autósok kocsioszlopot alkotva, konvojban követték a harcost kísérő gyászolókat

 

Alig telt el pár nap, két újabb gyászhír sújtotta le Kárpátalját: a 46 éves, munkácsi születésű Olekszandr Szvida június 14-én vesztette életét, míg a 38 éves técsői katona, Bohdan Herinho három nappal később esett el, és egy zaporizzsjai kórházban vesztette életét a város körül zajló pokoli harcok közepette. 

Olekszandr Szvidát azóta örök nyugalomra helyezték szülővárosában. 

Június 14-én halt meg, megvédve a szülőföldet és mindannyiunkat egy alattomos és könyörtelen ellenségtől. Dicsőség a hősöknek! De a hősök nem halnak meg

 - közölte Facebookon Munkács városának önkormányzata. A férfit a többi elesett katonához hasonlóan temették el: a városban, aki csak tehette, részt vett a búcsúztatáson, amelyen a családon, a barátokon és ismerősökön kívül nem csak a férfi bajtársai vettek részt, de a város vezetése is megjelent. 

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.