RETRO RÁDIÓ

A közeli folyóban találták meg a rejtélyes módon eltűnt kétgyermekes anya holttestét

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 06. 28. 17:00
Frissítve2023. 08. 07. 11:39

A kétgyermekes édesanya holttestét a folyóban találták meg.

Folytatódik a bírósági tárgyalása Nicola Bulley halálának. Az édesanya még januárban hunyt el rejtélyes körülmények között, azonban a rendőrség azóta sem tudta megállapítani, hogy miért következett be a tragédia. A két gyermekes anyuka ugyanis a most előkerült felvételek alapján reggel beszállt a kocsijába, elvitte a gyermekeit az iskolába, majd a kutyáját pórázra kötötte és elment vele sétálni. Azonban már soha nem jutott haza élve.

folyó víz
A folyóban találtak rá a nő holttestére /Képünk illusztráció /Fotó: Pexels

Nicola holttestét a házuktól nem messze lévő folyóban találták meg. Bár korábban öngyilkosságra gyanakodott a rendőrség, ezt már kizárták a vizsgálat során, és ezt erősíti a most előkerült felvétel is, amelyen semmilyen jele nem volt annak, hogy néhány órával később véget akarna vetni az életének. A nő eltűnt a kutyasétáltatás közben, és három hetes hajtóvadásztatot indítottak utána, mire február 19-én megtalálták a holttestét a folyóban.

Az ügy bírósági tárgyalása június 27-én kedden vette kezdetét, és a szakértők végül balesetnek minősítették a rejtélyes halálesetet - számolt be róla a The Mirror.

A helyszínen készült felvételt, és a vízikutatók munkáját itt tudjátok megtekinteni:

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.