RETRO RÁDIÓ

Terrortámadás érte a Barátság kőolajvezetéket!

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 05. 11. 08:55

Az elkövetők kiléte egyelőre ismeretlen.

Sikertelen terrorcselekményt hajtottak végre a Barátság (Druzsba) kőolajvezeték egyik töltőpontja ellen az Ukrajnával határos oroszországi régióban - írja a TASZSZ orosz hírügynökségre hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap beszámolója szerint az incidensben senki sem sérült meg, a körülményeket vizsgálják az illetékes hatóságok.

A Barátság (Druzsba) kőolajvezeték magyarországi szakasza

Kora reggel terrorcselekményt kíséreltek meg elkövetni a Druzsba kőolajvezeték brjanszki rakodópontján.

- fogalmazott Igor Demin, a Transznyeft orosz olajvezeték-üzemeltető vállalat szóvivője, aki azt is elmondta, hgoy a kőolajvezeték egyik töltőállomásán három üres olajtárolót ért támadás, ám sem szivárgást, sem tüzet nem tapasztaltak. Egyelőre még nem tudni, hogy az incidens okoz-e majd fennakadást a nyersanyag-szolgáltatásban, miként azt sem, hogy ki áll az akció mögött.

A Barátság csővezeték négyezer kilométeres hosszával a világ leghosszabb kőolajvezetéke. Az 1960-as évek elején épült, hogy olajat szállítson Kelet-Európába a szocialista országoknak, ám azóta a nyugat-európai térséget is elérte. Az első magyarországi szakaszát 1962-ben fejezték be, 1964-ben helyezték üzembe. Hazánkba Ukrajnán keresztül érkezik a kőolajvezeték, mely Magyarország mellett Szlovákiába ágazik el. Üzemeltetője az orosz állami tulajdonú Transznyefty.

2023 februárjában a vezetéken keresztül Lengyelországba irányuló szállítást Oroszország leállította, azonban tavaly rövid ideig a magyarországi szállítások is szüneteltek, miután a nyugati szankciók miatt Moszkva nem tudta fizetni a tranzitdíjat.

Az ukrajnai háború kirobbanása óta nem ez volt az első alkalom, hogy támadás érte vagy szabotázsakció készült a vezeték ellen. Az orosz média tavaly júniusban szintén arról számolt be, hogy az oroszországi Brjanszk megyében megpróbálták felrobbantani, akkor három robbanás is történt a Druzsbán, melyek során az egyik transzformátorállomás is megrongálódott. A júniusi incidenst megelőzően tavaly áprilisban is hasonló támadásról számolt be a nemzetközi sajtó, akkor egy olajtároló gyulladt ki Brjanszkban.

Idén már másodszorra tervezi megemelni a Barátság kőolajvezetéken keresztül a kelet-európai országokba irányuló orosz kőolaj tranzitdíját Ukrajna – írta néhány az oroszhirek.hu, a Kommerszant című orosz lapra hivatkozva, amely az Argus ügynökség és annak forrásait jelöli meg forrásként.

„Az Ukrtransnafta ukrán vezeték-üzemeltető meg kívánja emelni az orosz olaj Ukrajnán keresztül, a Barátság kőolajvezetéken történő tranzitdíját, a díjszabás megduplázódik, és tonnánként 27,2 euróra emelkedik. Kijev a tarifaemelést a katonai műveletek során megsemmisült olajszállítási infrastruktúra helyreállításának költségeivel magyarázza” – írja a lap.

 

A cikk szerint Kijev így akarja rávenni a kelet-európai országokat, különös tekintettel Magyarországra, hogy ne vásároljanak orosz olajat a jövőben. 

 

Amennyiben jóváhagyják a tranzitdíj emelését, az már a második lesz az év eleje óta – hívja fel a figyelmet a lap. Felidézik: korábban a tarifa 18,3 százalékkal, tonnánként 13,6 euróra emelkedett.

A lap azt írja: az orosz állami tulajdonú Transznyefty – amely a Barátság kőolajvezeték üzemeltetője – tud az ukránok szándékáról a tarifák felülvizsgálatával kapcsolatban, azonban a részletek még nem ismertek. Elmondásuk szerint erről a kérdésről az ukrán félnek mindenekelőtt Magyarországgal és Szlovákiával kell megállapodnia.

Korábban arról számoltak be, hogy Ukrajna 2023-ban tonnánként 2,1 euróval 13,6 euróra akarja emelni az orosz kőolaj tranzitdíját Magyarországra és Szlovákiába.

A Barátság kőolajvezeték az oroszországi Szamara térségéből indul, áthalad Brjanszkon, majd két szakaszra válik: északi (Belarusz, Lengyelországon és Németországon keresztül) és déli (Ukrajnán, Csehországon, Szlovákián és Magyarországon keresztül). Idén februárban Oroszország leállította a vezetéken a Lengyelországba irányuló szállítást.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.