5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Ferenc pápa az olasz kormányfővel buzdított a gyerekvállalásra

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2023. 05. 13. 08:22

A katolikus egyházfő szerint véget kell vetni a „demográfiai télnek".

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök és Ferenc pápa közösen szólalt fel a gyerekvállalás mellett egy születésszámnak szentelt római konferencián csütörtökön - írja a Hirado.hu. Beszédében Ferenc pápa többek közt konkrét politikai lépéseket sürget a „demográfiai tél” megfordítása érdekében, melynek következtében tavaly egy Bari méretű város lakosságával csökkent Olaszország népessége. 

Giorgia Meloni és Ferenc pápa közösen szólalt fel a gyerekvállalás mellett (Twitter)

"Olyan nemzetet akarunk, melyben nem számít botrányosnak kijelenteni, hogy a gyermek egy férfitól és egy nőtől születik, nem számít tabunak, hogy az anyaság nem eladó, hogy a méhet nem lehet bérbe venni, és hogy a gyerekek nem bolti áruk, akiket polcról lehet kiválasztani mint egy szupermarketben, vagy lecserélni, ha észreveszed, hogy mást szerettél volna"

- fogalmazott Meloni, aki leszögezte, hogy a kormánya azért dolgozik, hogy apának vagy anyának lenni ne „divatjamúlt”, hanem elismert érték legyen a jövőben is. 

A kormányfő az esélyegyenlőségért, családokért és születésért felelős minisztérium, az úgynevezett születési alapítvány, valamint a családszervezeteket tömörítő szövetség rendezte konferencia zárónapján szólalt fel. A Vatikán szomszédságában zajló találkozó az SOS, érjük el az 500 ezret címet kapta, arra utalva, hogy 2030 és 2032 között évi félmillió gyermek születését szeretnék elérni Olaszországban. Utoljára 2008-ban született több mint 500 ezer gyermek az országban, számuk tavaly már 393 ezerre csökkent.

Giorgia Meloni hangoztatta, hogy tavaly októberben megalakult kormánya első perctől kezdve a születéseket és a családokat helyezte az összes politikai döntés középpontjába. „Azt akarjuk, hogy Olaszországnak ismét legyen jövője, egy jobb jövőbe vesse reményét és bizalmát a jelenlegi bizonytalan jelennel szemben” – tette hozzá a miniszterelnök, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párt elnöke. Úgy vélte, a gyerekek az első alapkövei bármilyen jövő építésének.

A családalapítást segítő intézkedéseket és szolgáltatásokat sorolva Meloni kifejtette, segélyek helyett gyakorlati segítséget kell nyújtani. Hozzátette, a gyermekvállalás nem kizárólag az anyagi lehetőségektől függ, hanem attól, hogy a társadalom mennyire képes életerősnek érezni magát. Beszéde végén hangsúlyozta: „Szeretjük a családunkat, szeretjük a hazánkat, hiszünk a jövőben, és az utolsókig tesszük kötelességünket.”

Ferenc Pápa megáldotta egy kismama születendő gyermekét a születésszámnak szentelt római konferencián (Twitter) 

A találkozón a Meloni mellett ülő Ferenc pápa egy anekdotával kezdte felszólalását, elmesélve, hogy a Szent Péter térre gyerekek helyett egyre inkább háziállattal érkeznek az emberek. „Ez a mai valóság, és vigyáznunk kell, máskülönben ez lesz a bevált szokás a jövőben” – mondta a pápa.

Kijelentette, a születések kérdése mindenki számára központi jelentőségű, Olaszország és Európa jövőjét is tekintve. Hozzátette, a gyermekek születése a legfontosabb mutató annak felmérésére, hogy egy népben mekkora a remény.

 

„Ha kevesen születnek, azt jelenti, hogy kevés a remény, és ez nemcsak gazdasági és társadalmi következményekkel jár, hanem a jövőbe vetett bizalmat aknázza alá” – szögezte le.

Úgy vélte, ma a gyermekek világra hozatala családokat terhelő, titáni vállalkozásnak tűnik, és ez befolyásolja a fiatal generációk szemléletét, akik bizonytalanságban, vagy – még rosszabb – illúziók nélkül és félelemben élnek.

Háborúk, járványok, tömegek mozgása és éghajlatválság közepette a jövő még inkább bizonytalannak tűnik, és ezzel egy időben „mindenki szeme előtt van, hogy a szabadpiac az elengedhetetlen korrekciók nélkül vaddá válik, és egyre súlyosabb egyenlőtlenséget teremt, melyben a kultúra a családellenséget súrolja”. A pápa kiemelte a fiatal nők nehézségeit, amikor a karrier és az anyaság között kell választaniuk, vagy amikor a családgondozás terheit hordják vállukon, főleg idős vagy nem önellátó családtagok esetében.

„A család nem a probléma, hanem a megoldás részét képezi. Ne adjuk át magunkat a szürkeségnek és a steril pesszimizmusnak” 

– jelentette ki pápa, aki hozzátette, hogy a hátunk mögött kell hagyni a demográfiai telet, és ez kizárólag szemléletváltással lehetséges.

A katolikus egyházfő továbbá hangoztatta, hogy a születések szorgalmazása nem mond ellent a befogadásnak, „mivel ugyanannak az éremnek a két oldalát képviselik”. Egy boldog közösség természetesen fejleszti a születési és integrálási vágyat, miközben a boldogtalan közösség egyénekre korlátozódik, amelyen mindenáron védeni igyekeznek azt, ami van nekik – zárta a beszédét Ferenc pápa.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.