RETRO RÁDIÓ

Utolsó lélegzetével édesanyjáért kiáltott a haldokló 19 éves lány

K.B.
Szerző
K.B.
Létrehozva2023. 04. 17. 22:00

A nő már utón volt, hogy segítsen a gyermekének, de nem érhetett el hozzá időben. A mentők sem tudták megmenteni a fiatal életét.

Élete végéig kísérteni fogják kislánya utolsó szavai azt az édesanyát, aki hiába rohant, elkésett. A 19 éves Lauren Reid szakácsként dolgozott, és egyik műszakja alatt szívrohamot kapott. Utolsó erejével még sikerült felhívnia az anyukáját, hogy hozza el neki az inhalátorát.

Képünk illusztráció / Fotó: Pixabay

Elaine Cunningham azonnal útnak indult, de már nem érhetett oda időben a gyermekéhez. A mentők addigra már a helyszínen voltak és megpróbálták újraéleszteni Laurent. A lányt a Glasgow Royal Infirmaryba szállították, ahol elhunyt. Elaine felidézte lánya utolsó szavait, mielőtt a hívás megszakadt volna.

„Valaki felvette a telefonját, és hallottam, ahogy a háttérben azt kiabálja: »Anya, pánikba estem«, majd letették a telefont. Szörnyű belegondolni, hogy ezek voltak az utolsó pillanatai és nem tehettem érte semmit” – mesélte élete legrosszabb napjáról az anya.

„A szíve 35 percre állt meg, a szervei mind leálltak, mire a mentők megérkeztek. Az orvos bejött és azt mondta: »Sajnálom, de a lánya asztmás rohama végzetes volt«. Megkérdeztem, hogy érti ezt? Rám nézett azzal a szánakozó tekintetével, én pedig azt mondtam, menjen be és hozza rendbe a lányomat! Az életemnek akkor vége lett” – tette hozzá a gyászoló édesanya a Mirrornak.

Szabadidejében a fiatal szeretett a barátaival lenni és kutyát sétáltatni. Soha nem volt baja senkivel, rendkívüli ember volt. Lauren szenvedélyes szakács is volt, és a Rangers FC lelkes szurkolója. Az egyik mérkőzésen egy percen keresztül tapsoltak a tiszteletére.

Az édesanya három évvel később, még mindig próbálja feldolgozni a tragédiát. Az emlékére egy kampányt indított, ami azért dolgozik, hogy vény nélkül bárhol lehessen inhalátort vásárolni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.