Soros György a háború folytatására buzdít, szerinte az emberélet nem számít

KÜLFÖLD
KÜLFÖLD

Szerző Gaál József

2 hónapja

LMBTQ-aktivisták foglaltak el egy állami Capitolumot Amerikában

Az erőszakos transzjogi-tüntetők a gyerekek nemváltása mellett demonstráltak...

Szerző Gaál József

Egy magát "transz-sámánnak" nevező LMBTQ-aktivista vezetésével transzjogi-tüntetők ostromolták meg szerdán az amerikai Kentucky állam Capitoliumát. A radikálisan baloldali tüntetők azt követően hatoltak be erőszakosan a törvényhozás épületébe, hogy a kongresszus elfogadott egy törvényjavaslatot, amely megtiltja a 18 év alatti kiskorúak nemváltását és hormonkezelését.

Egy "transz-sámán" vezetésével erőszakos LMBTQ-aktivisták törtek be Kentucky állam Capitoliumába (Forrás: Twitter)

Az AP hírügynökség beszámolója szerint a vitatott gyerekvédelmi törvényt (SB150) még múlt hónapban szavazta meg Kentucky republikánus többségű kongresszusa, ám az állam demokrata kormányzója, Andy Beshear a transzneműek védelmére hivatkozva megvétózta azt. Ezt követően a javaslat visszakerült a kongresszus elé, amely most szerdán változtatás nélkül újra elfogadta a törvényt. A szenátus elsöprő, 29-8 arányban, míg a képviselőház 76-23 arányban szavazta meg a kormányzói vétó felülbírálását.

A helyi sajtó azt írta, hogy a törvény ellen tiltakozva közel ezer LMBTQ-aktivista gyűlt össze Kentucky állam Capitoliuma előtt, majd néhány száz erőszakos tüntető betört az épületbe. Az ostromról készült feltételek tanúsága szerint a tüntetők a "szégyen" és a "mi vagyunk Kentucky, ez a mi házunk" rigmusokat skandálták. Sokan olyan transzparenseket tartottak a magasba, melyeken a "nem vagyunk fenyegetés, tehát ne tegyetek minket célponttá" és az "állítsátok le a transzokra vonatkozó egészségügyi tilalmakat" volt olvasható.

Kentucky állam rendőrsége azt közölte, hogy 19 erőszakos tüntetőt tartóztattak le, akik ellen birtokháborítás miatt emelhetnek vádat. "A rendőreink mindenkinek megadták a lehetőséget, hogy önként távozzanak a törvényhozás épületében, vagy letartóztatjuk őket" – fogalmazott Paul Blanton százados, a rendőrség szóvivője.

A most elfogadott, de csak három hónap múlva hatályba lépő gyerekvédelmi törvény megtiltja a 18 éven aluliak számára a nemi-átalakító műtéteket, valamint a pubertásgátlók és hormonok használatát. Valamint megtiltja a tanároknak, hogy kiskorú diákokkal megvitassák a szexuális irányultság vagy a nemi identitás témakörét (értsd: nem vihetnek LMBTQ-propagandát az iskolákba).

Robby Mills republikánus szenátor kijelentette, hogy azért támogatta a törvényjavaslatot, mert meggyőződése, hogy „a pubertásblokkolók és a nemi hormonok veszélyesek a gyermekek egészségére."

Chris Hartman, egy helyi LMBTQ-érdekképviseleti szervezet ügyvezető igazgatója azt mondta a törvény elfogadása után: „Bár elvesztettük a csatát a törvényhozásban, a vereségünk átmeneti. Nem fogunk veszíteni a bíróságon.”

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, a mostanival szinte megegyező jelenetek zajlottak le Oklahoma állam törvényhozásának épületében még február végén. A közép-nyugati állam törvényhozásába szintén transzjogi-aktivisták törtek be, akik azt próbálták megakadályozni, hogy a szenátus olyan törvényeket szavazzon meg, melyek betiltják a kiskorúak nemváltását.

Az AP beszámolója szerint egyébként az USA-ban eddig 11 tagállamban (Alabama, Arkansas, Arizona, Georgia, Iowa, Kentucky, Mississippi, Tennessee, Utah, Dél-Dakota és Nyugat-Virginia.) fogadtak el olyan törvényeket az elmúlt időszakban, melyek korlátozzák vagy megtiltják a kiskorúak nemváltását.

 

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Soros megírta a háború folytatásának forgatókönyvét – Az emberélet nem számít

origo.hu

Kétségbeesetten nyilatkozott Schobert Norbert

metropol.hu

Legalább egy évet várnia kell Suhajda Szilárd családjának

ripost.hu

Döbbenetes állapotban vannak a Dollyéktól mentett kutyák

mandiner.hu

Ferenc pápa felébredt és jól van – ez volt az első kérdése a műtét után

origo.hu

Durva hír terjedt el Majkáról

astronet.hu

A Plútó visszalép a Bak jegyébe, ami hatalmas változásokat hoz

ripost.hu

Szoboszlai és magyar társa ugyanahhoz a sztárcsapathoz kerülhet

mindmegette.hu

Főzz bodzát az eperlekvárba, és a végeredménytől odalesz a család!(x)

life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

ripost.hu

Megszólalt a sztárok kutyatrénere: ezt mondta Tóth Andiról és Bailey-ről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Zelenszkij lesöpörte az asztalról Ferenc pápa béketervét

KÜLFÖLD

Biztonsági őrök óvják a migránsoktól a nőket a német strandokon

KÜLFÖLD

Joe Biden tudta, hogy merénylet készült az Északi Áramlat ellen, mégsem tett semmit

KÜLFÖLD

Nyugati cégek érdekét sérti az ukrán gabonaimport tilalma

KÜLFÖLD

Ezt írta feleségének búcsúüzenetében az öngyilkos lottómilliomos

KÜLFÖLD

Soros György a háború folytatására buzdít, szerinte az emberélet nem számít

KÜLFÖLD

Az amerikai titkosszolgálat egy volt tisztje szerint az USA idegen űrhajók birtokában van

KÜLFÖLD

Az Európai Parlamentben razziázott a belga rendőrség!