RETRO RÁDIÓ

Ismét lecsapott a porvihar: 13 autó rohant egymásba

V.S.
Szerző
V.S.
Létrehozva2023. 03. 30. 19:13

Most a szerb-magyar határ közelében, Topolya és Szabadka között okozott káoszt a porvihar. Tucatnál is több jármű ütközött össze a szinte nulla látótávolságú útszakaszon.

Ahogy arról a Ripost is korábban beszámolt, alig két hete soha nem látott tömegbaleset történt az M1-es autópályán, Herceghalom térségében: 5 kamion és 37 kocsi ütközött, 19 jármű kiégett, egy 44 éves férfi meghalt, sokan pedig megsérültek, amikor belerohantak egy hatalmas porfelhőbe. 

Fotó: Bors

A brutális baleset akkor az egész országot megrázta, az érintettek elmondták: szinte apokaliptikus állapotok uralkodtak a helyszínen, az emberek sikoltoztak, ordibáltak, a túlélők pedig futva menekültek a lángoló kocsikból, miközben az autókban maradt, riadt és sérült embereken próbáltak segíteni. 

Március 29-én szerdán azonban ismét lecsapott a porvihar, ezúttal a magyar-szerb határ után, Topolya és Szabadka között: a Délhír információi szerint itt 13 kocsi és egy kamion rohant egymásba, 11 ember pedig megsérült. A baleset után érkező autósok egyike elmondta, hogy brutális volt a helyszín: 

Mi elkerültük az egészet, éppen utána értünk oda, de sokkoló volt a látvány: a kocsik keresztbe álltak, valóságos roncsok voltak

 - írta egy arra autózó férfi.

Hozzátette, hogy még akkor is brutális porfelhő volt, amikor ő odaért:

Alig lehetett látni, a látóhatár pár tíz méter volt, azért lassítottunk mi is. Szerencsénk volt, mindent elkerültünk

 - tette hozzá. 

Az esetről több videót is készítettek, amin valóban látni, hogy még a baleset után is a sűrű porfelhő közepén ácsorogtak a totál káros roncsok: egy ember az összetört kocsik között sétálva menekül, több autó egymás hegyén-hétén fekszik, míg egy érkező kocsi éppen csak, hogy meg tudott állni a baleset előtt. 

Ezen felül több olvasónk is azt mondta: nemrégiben ismét hatalmas porfelhőbe futottak, akkor az M7-es autópályán:

Jöttünk Budapest felé, és már majdnem beértünk, amikor láttunk egy nagy porfelhőt. Úgy nézett ki, mint valami sivatagi homokvihar, azonnal vészvillogóztunk és lassítottunk, még élénken éltek az emlékeinkben a múltkori balesetről látott képek és videók

 - szögezte le az egyik olvasónk. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.