RETRO RÁDIÓ

Hat útépítő munkás vesztette életét: az autós berohant a lezárt területre

sv
Szerző
sv
Létrehozva2023. 03. 26. 21:30

Az útépítő munkások szabályosan végezték a munkájukat, amikor egy autó egyenesen a lezárt területre gázolt. A dolgozóknak esélyük sem volt túlélni.

Tragikus közúti baleset történet szerdán az Egyesül Államokban, Maryland államban, 8 mérföldre Baltimore-tól. Hat munkás éppen útfelújítási és karbantartási munkálatokat végzett, ehhez a területet – a szabályoknak megfelelően – le is zárták. Egy Acurát vezető sofőr úgy döntött, hogy előzni szeretne, ezért sávot váltott. Az 54 éves nőnek nem sikerül uralnia az autót: lesodródott az útról, és egyenesen a lezárt területbe gázolt. Az autó a feje tetejére borult, eközben pedig hat építőmunkást is elsodort, akik a helyszínen az életüket vesztették.

M1 baleset
A balesetek mindannaposak az utakon. Fotó: Bors

A rendőrség úgy nyilatkozott, hogy az eddigi nyomozások eredményei szerint a sofőr elvesztette az uralmat az autó felett, így a munkaterületbe gázolt. Az autóban egyedül a sofőr ült, akit a rendőrség jelentése szerint azonnal kórházba szállítottak. A történtek után egy másik jármű, egy Volkswagen vezetője is megállt, ő azonban nem sérült meg.

Az üggyel kapcsolatban a közlekedési miniszter is megszólalt:

Nem fogadjuk el, és nem is fogadhatjuk el azt, hogy a közúti halálesetek az amerikai mindennapok elkerülhetetlen részét képzik

– nyilatkozta.

A baleset körülményeivel kapcsolatban azóta is folyik a nyomozás, Baltimore rendőrsége pedig bízik abban, hogy hamarosan több részletre is sikerül fényt deríteniük – írja a CNN.

A marylandi hatóságok közzétették az áldozatok nevét és életkorát: Rolando Ruiz (46), Carlos Orlando Villatoro Escobar (43), Jose Armando Escobar (52), Mahlon Simmons (31), Mahlon Simmons (52), Sybil Lee Dimaggio (46).

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.