RETRO RÁDIÓ

Szívfacsaró látvány: így néz ki a 12 éves lány sírja, akivel a legjobb barátnője végzett

WM
Szerző
WM
Létrehozva2023. 03. 28. 21:15

A legjobb barátnő és egy másik lány összesen 75-ször szúrta meg a 12 éves Luiset, aki szinte azonnal életét vesztette.

Nem tud túljutni Németország azon a sokkon,  amit egy 12 éves lány megölése okozott. Luise-vel a legjobb barátnője és egy másik lány végzett brutális kegyetlenséggel. A rendőrség nem közölte a gyilkosság indítékát, mivel véleményük szerint az a felnőttek számára nem lenne érthető.

Fotó: Robson90 / Shutterstock

Ahogy arról korábban a Ripost beszámolt, a kislányt egy erdőbe csalták, ahol rátámadtak. Ezt követően a legjobb barátnő aggódva hívta fel az áldozat szüleit, hogy nem tudja elérni Luiset. A szintén 12 éves elkövető pár órával később TikTok videókat töltött fel, és úgy viselkedett, mintha mi sem történt volna. Luise holttestére egy nappal később járókelők találtak rá. A két lány azóta beismerő vallomást tett, a hatóságok azonban egyből közölték, hogy mivel mindketten 14 év alattiak, így nem büntethetők. 

A kislányt a napokban eltemették, de a döbbenetnek még hosszú évekig nyoma lehet a német kisváros életében. A legtöbben csak azt kérdezgetik egymástól, hogy két tini miként lehet képes egy ilyen szörnyűség elkövetésére. Luise sírját virágok, koszorúk, mécsesek és lufi borítja - írja a Bild

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.