KÜLFÖLD

Szerző K.B.

5 hónapja

Zokogó édesanya: applikáció segítségével talált rá egy árokban halott fiára

Egy olyan sofőr vette el családjától a fiatalt, aki még csak autóba sem ülhetett volna. Az édesanya örökre összetört attól, ahogy gyermekét kellett látnia.

Már hazafelé sétált a 22 éves fiatal, amikor halálra gázolta, majd hátrahagyta egy autós. A BMW-t vezető sofőr ráadásul ez idő alatt nem is ülhetett volna volán mögé, mivel drogszállítás közben lebukott és elvették tőle a jogosítványát. 

Fotó: Pexels

Az este hiába várták haza a szülei a fiatalt, elérni sem tudták. Másnap reggel már nagyon aggódni kezdett a fiatal férfi családja, ezért a keresésére indultak. Anyukájának jutott eszébe, hogy egy applikáció segítségével megkeresheti Josh iPhoneját. A gps jelet követve találta fiát holtan egy árokban, az A52-es autópályán. Rachael abban a pillanatban összetört.

„Miért hagyná bárki is az út szélén ezt a gyönyörű emberi lényt? Megkímélhettem volna magam attól, hogy a fiamat ilyen szörnyű sérülésekkel lássam” – zokogta Rachael, aki szerint fia gyönyörű, összetett és szeretetteljes személyiség volt.

Az orvosszakértő szerint Josh azonnal meghalt, mert súlyos koponyatörést szenvedett. A vizsgálatok pedig azt is bebizonyították, hogy a sofőr egy 30-as zónában 60 mérföld/órás sebességgel száguldott, amikor halálra gázolta Josht.

„Az életem, ahogy én ismertem, véget ért április 23-án, szombaton” tette hozzá a gyászoló édesanya a The Sunnak.

A 22 éves Cole Tresidder ugyan cserben hagyta Josht a baleset idején, de másnap feladta magát a Lincolnshire-i rendőrségen. Azt is elismerte, hogy engedély nélkül vezetett, és ráadásul nem volt biztosítása a kocsira.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: életveszélyes rovar bukkant fel Budapest környékén

origo.hu

Ilyen ajánlatokkal bombázzák a hatalmas fenekű pornós bokszolót - (18+ képek)

borsonline.hu

Újabb esélyt adott hűtlen férjének a gyönyörű magyar énekesnő

vg.hu

Lengyel–ukrán konfliktus – Aknamező történelmi terhekkel

ripost.hu

Esztergomi robbantás: ez a férfi az esztergomi rendőrgyilkos

mandiner.hu

Esztergomi robbantás: két kisgyermek maradt árván

origo.hu

Vértócsában talált rá a felesége a haldokló színészre

travelo.hu

Romantikáért kiáltanak Olaszország legszebb, Insta-sztár tópartjai

vg.hu

5 hasznos tipp az élménydús és emlékezetes csapatépítőhöz (X)

she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

ripost.hu

Váratlan változás a TV2-n, erről mindenkinek tudnia kell, a Sztárban Sztár leszek! is érintett

life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Migránsok ütköztek meg Németországban egy felvonulás részvevőivel

KÜLFÖLD

Ítéletet mondtak a szlovákok Orbán Viktorról, ez a véleményük a magyar miniszterelnökről

KÜLFÖLD

„Büszkék vagyunk!” – írta Orbán Viktor a nap örömhíre kapcsán

KÜLFÖLD

Mi lesz a benzinkutakkal? Pár éven belül véget érhet az üzemanyagok korszaka

KÜLFÖLD

„A szívem összeszorul...” - meggyilkoltak két modellt, hajtóvadászatot indított a rendőrség

KÜLFÖLD

Szörnyű tragédia történt: meghalt egy kétéves kislány a bölcsődében

KÜLFÖLD

Horror az esküvőn: ételmérgezést kapott a 300 fős násznép fele

KÜLFÖLD

„Hét percig halott voltam." - túlvilági élményekről beszélt, még ma is retteg a férfi