5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Menekítették az embereket az IKEÁ-ból, lezárták az épületet

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2023. 02. 10. 06:45

Minden vásárlót kitereltek a parkolóba, ott kellett várakozniuk.

Evakuálták a forgalmas IKEÁ-t, a vásárlókat a hangosbemondón szólították fel arra, hogy hagyják el az épületet és várakozzanak a parkolóban. Az Ashton-under-Lyne-i IKEA üzletet be is zárták és órákig ne nyitottak ki.

Az emberek arról számoltak be, hogy riasztást hallottak, miközben a kijáratok felé tartottak.

Bár a vészhelyzet természetét nem hozták nyilvánosságra, a Greater Manchester tűzoltóság szóvivője elmondta, őket nem riasztották a helyszínre.

Az egyik ijedt vásárló ezt írta a Twitteren : „Egy olyan félelmetes, hogy evakuáltak minket az Ashton Under Lyne-i @IKEAUK-ból!"

Egy másik szemtanú így nyilatkozott: "Már indultunk, amikor a bejelentés jött, és a biztonsági srác lerohant a lépcsőn, és annyira pánikba esett, hogy azonnal távozni akart. A bejelentés szerint a játszótéren lévő gyerekeket már evakuálták, és a személyzet segíteni fog az embereknek megtalálni gyermekeiket."

Egy másik aggódó vásárló a Twitteren így üzent: "Menekültünk az Ikeából Ashton Under Lyne-ben. Olyan ijesztő."

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.