Létrehozva: 2023.02.25.

Maddie-rejtély: Talán mégsem hazudik a fiatal nő, aki az állítja, ő az elrabolt kislány

Jelenleg mindenki Julia Faustynára figyel: csaló, vagy pedig valóban elrabolták gyerekként? Ez itt a kérdés.

Kétségtelen, hogy a modern kriminológia egyik legismertebb eltűnési esete Madeleine McCann-é: a kislány történetét szinte mindenki ismeri az egész világon, a mai napig folyamatosan jelennek meg cikkek a témában, aki teheti, figyelemmel követi az ügyet, ami a mai napig megoldatlan. Mint ismert, a brit kislánynak 2007. május 3-án veszett nyoma egy portugáliai nyaralás során. Ekkor mindössze hároméves volt. Holtteste azóta sem került elő, és bár szülei reménykednek, kénytelenek belátni: egyre kevesebb az esély, hogy előkerüljön akár csak a holtteste is. Ráadásul hiába gyanúsítják Christian Brücknert, elképzelhető, hogy nem is ő a tettes.

-
Maddie-nek 16 éve veszett nyoma  Fotó: AFP

Ilyen előzmények után érthető, mennyire felkavarta az érzelmeket egy fiatal lengyel nő bejelentése, miszerint úgy sejti, ő lehet a kislányként elrabolt Maddie McCann: noha ugyanott van anyajegy a lábán, ahol Maddie-nek volt, és a jobb szemük is hasonló, egy sötét csík húzódik ki a pupillájukból, ráadásul Julia Faustyna DNS-vizsgálatnak is kész alávetni magát, egyre több jel utal arra, hogy sajnos mégsem ő Madeleine. 

Másik eltűnt lány lehet?

"Nem emlékszem a gyerekkoromra, nem emlékszem a családomra, nem kapok válaszokat, és az FBI nem vesz rólam tudomást" – ezekkel a sorokkal robbantotta a bombát Julia, aki a netezők szerint valóban egy eltűnt lány lehet, még ha nem is Maddie. Sokan úgy vélik ugyanis, hogy Livia Clara Schepp. A svéd kislánynak hatévesen veszett nyoma 2011-ben, az ikerestvérével, Alessiával együtt. Többen egymás mellé is tették az elűnt Livia és Julia fotóját, kiemelve: rá is nagyon hasonlít a lengyel fiatal, nem csak Maddie-re – írja a Daily Star.

Livia Schepp, Julia Faustyna
Livia Schepp (balra) és Julia Faustyna (jobbra). Ugyanaz a személy lenne a kettő?
KÜLFÖLD

Megdöbbentő fejlemények Maddie McCann ügyében: pornóképek kerültek elő

Nem várt fordulat a hosszú évek óta eltűnt lány ügyében.

KÜLFÖLD

Megdöbbentő fejlemények Maddie McCann ügyében: pornóképek kerültek elő

Nem várt fordulat a hosszú évek óta eltűnt lány ügyében.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb káosz a budapesti közlekedésben a havazás miatt

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

borsonline.hu

Nem rejtette véka alá véleményét Szoboszlairól a Liverpool kirúgott sztárja

magyarnemzet.hu

Amerikai katonák európai bevetésével fenyegetőzik a védelmi miniszter

ripost.hu

Soha többé nem lesz csomós a rántás, ha így készíted

magyarnemzet.hu

A korábbi győri sztár kiborította a bilit a kézilabda vb-n + videó

origo.hu

Budapest közlekedése elesett, teljes a káosz az időjárás miatt

travelo.hu

A Skót-felföld ködös-rögös vidékén halad a világ egyik legszebb vasútvonala

ripost.hu

Bunyós Pityunak fogalma sem volt, hogy világsztár akar haverkodni vele

ripost.hu

Felfedte az időutazó Magyarország jövőjét: nem sok időnk van hátra

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

ripost.hu

Nagyanyáink téli fűszere: valóságos csodaszer lapul a konyhádban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

KÜLFÖLD

Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Megkéselték az iskola előtt várakozó állapotos kismamát, hajtóvadászat indult a tettes ellen

KÜLFÖLD

Rendőrnek adta ki magát egy pedofil: borzalmas dolgokra készült egy gyorsétterem mosdójában

KÜLFÖLD

Ilyen szörnyű esettel soha nem találkoztam – még a zsarukat is sokkolta, mit tett babájukkal az anya és párja

KÜLFÖLD

Saját édesanyját ölte meg Tamás: ismerősei csak azt sajnálják, hogy nem végzik ki