RETRO RÁDIÓ

Két évig titkolta a lottónyereményét egy férfi a felesége elől

Létrehozva2023. 02. 20. 12:30

A férfit utolérte végzete, több milliót fizethet a volt feleségnek.

Közel két évig eltitkolta lottónyereményét felesége elől az a  férfi, akit most egy friss bírósági ítélet alapján 2,7 millió jüanra (közel 140 millió forint) megfizetésre köteleztek. 

 

A csak Zhou néven ismertté vált férfi, még 2021-ben ütötte meg a főnyereményt, ám feleséségét Lint nem értesítette a szerencséjéről. A férfi ezután úgy folytatta életét mintha mi sem történt volna, sőt a nyereményéből egy jelentős mennyiségű összeget adott húgának, valamint volt exének. 

Azt egyelőre nem tudni, mi buktatta le Zhout, ám röviddel ezután Lin benyújtotta a válókeresetet, és bírósághoz fordult. 

A bíróság végül a nő javára döntött, mint mondták a Zhou hugának, és az exének utalt pénz Lin tulajdonát képezte. Mint a tárgyaláson során kiderült Zhou elsikkasztotta a pénz, ezért a bíróság arra kötelezte, hogy fizesse ki a nyereménye kétharmadát a feleségének. 

Az ilyen és ehhez hasonló esetek nem új keletűek, tavaly egy férfi jelmezben vette át a nyereményét azért, mert nem akarta, hogy a hozzátartozói felismerjék. Kínában szigorú szabályok vonatkoznak a szerencsejátékokra, a nyereményeket ugyanis súlyosan megadóztatják, és azokból kulturális, és jóléti alapokat finanszíroznak - írja a Mirror. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.