RETRO RÁDIÓ

Sikolyok és könyörgés hallatszik a romok alól: emberek ezrei rekedtek a törmelék alatt Törökországban és Szíriában

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2023. 02. 07. 07:20
Frissítve2023. 02. 07. 07:54

A mentők versenyt futnak az idővel, a fagypont közeli hőmérséklet miatt ugyanis több tízezerre nőhet a halálos áldozatok száma.

Törökországban és Szíriában átlépte a négyezret a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma; Törökországban a katasztrófavédelem (AFAD) 2921 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1444 ember vesztette életét.

Fotó: AFP

Az AFAD tájékoztatása szerint Törökországban 4758 összedőlt épületből csaknem 8000 túlélőt mentettek ki. A sérültek száma 16 ezerhez közelít. Közben kedd hajnalban az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC) szerint újabb, 5,6-os erősségű földrengés volt Törökország középső részén.

A Reuters hírügynökség tudósítása szerint a fagypont közeli hőmérséklet nehezíti a mentést. Hatayban egy Deniz nevű helyi lakos azt mondta a Reutersnek, hogy hallani lehet a túlélőket a romok alatt, de egyelőre nem érkezett segítség.

"Halljuk a zajokat, de senki nem jön. Végünk, le vagyunk sújtva. Istenem! Kiabálnak, hogy mentsük meg őket, de nem tudunk segíteni. Hogyan mentsük meg őket? Reggel óta nem jött senki" - magyarázta.

Fotó: AFP

A nemzetközi mentőcsapatok félnek, hogy a halálos áldozatok száma elérheti a 20 ezret a hideg időjárás miatt. 

Egy helybéli ezt nyilatkozta: „Az egyetlen módja annak, hogy leírjam, az az armageddon. Vannak emberek, akik a romok alatt rekedtek, sikoltoznak; gyerekek meghaltak. Halottak vannak az utcákon. Nincs villany és gáz. Az emberek az utcasarkon raknak tüzet. Fagyos hideg van. Buszmegállókban vagy fák alatt alszanak, távol a házaktól. Minden harmadik épület leomlott vagy megrongálódott."

Kahramanmarasban a túlélők sokan családostul tüzet gyújtottak, és úgy próbálták átvészelni az éjszakát, miután a földrengés miatt otthontalanná váltak.

"Alig tudtunk kijönni élve a házból. Romokban az életünk. Éhesek, szomjasak vagyunk, nyomorult a helyzet" - mesélte egy túlélő, Nesret Güler a hírügynökségnek. A férfi négy gyermekével igyekszik átvészelni a katasztrófát.

Versenyt futnak az idővel, a fagypont körüli hőmérséklet miatt tovább nőhet a halálos áldozatok száma.

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Elmondta azt is, hogy 45 ország ajánlott segítséget.

"Mindenki kiteszi a szívét-lelkét, de a téli időjárás, a hideg és az újabb földrengés éjszaka megnehezíti a dolgot" - tudatta a török államfő.

Szíriában legkevesebb 1444 ember halt meg a földrengésben és 3500 sérültről tudni a damaszkuszi kormány és a felkelők által ellenőrzött területeken dolgozó segélyszervezetek tájékoztatása szerint.

Hétfő reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli, középső részét és Szíria északnyugati sarkát. Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint ez volt 2021 nyara óta a legerősebb mért földmozgás, amelyet további, erős utórengések követtek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.