5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Elkezdődtek a kritikus órák: percről percre csökken a remény

P. E.
Szerző
P. E.
Létrehozva2023. 02. 10. 12:06

Most már az idővel futnak versenyt a mentőalakulatok Törökországban és Szíriában.

Egy török lap szerint elkezdődtek a kritikus órák, ugyanis most már percről percre csökken a remény, hogy még életben lévő embereket találnak a romok alatt. Mint írták, a mentőcsapatok hőkamerákkal keresik a túlélőket, valamint többször mindent elnémítanak, hogy meghallják, ha valaki mozog vagy beszél a törmelék alatt. 

Fotó: AFP

A helyi sajtó csodának tekint mostantól kezdve minden megmentést. 

Legutóbb egy testvérpárt sikerült kimenteni a romok alól, az egyiküket 99 órával a földrengés után, a másik testvér miatt azonban még két órát ásniuk kellett, de így is élve hozták fel.

A magyar csapatok is közreműködnek a mentésben, eddig 17 embert hoztak ki élve a romok alól. Még estére sem állnak le a kereséssel, saját maguk által készített eszközökkel ásnak a túlélők után kutatva. 

Többnyire nincs áram és víz sem, így a magyar csapat bázisán üzemelő aggregátor arra is szolgál, hogy a helyiek feltölthessék a telefonjaikat, akik még mindig reménykednek abban, hogy szeretteiket el tudják érni a romok alatt. A kicsengő telefonokat a TEK munkatársai bemérik, ezzel adva támpontot ahhoz, hogy merre induljanak a kutatók.

Az orvosok még az infúziókat is a HUNOR aggregátorai segítségével melegítik...

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.