Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.02.18.

Amerikai ufó-botrány: döbbenet, mit lőhetett le a légierő

A jelek arra utalnak, kipipálható a légtér felett szálló idegen repülő objektumok rejtélye.

Szerző Gaál József

Megoldódni látszik az amerikai és a kanadai légtér felett szálló idegen repülő objektumok rejtélye, miután egy amatőr fizikusokból álló csoport arról számolt be, hogy az egyik rádióadóvevővel felszerelt lufijuk pontosan ugyanott tűnt el a térképről, ahol az amerikai légierő egy ufó lelövését jelentette múlt hétenírja a New York Post online kiadása. A hírportál beszámolója szerint a bármelyik hobbiboltban kapható lufi nagyjából 12 dollárba (4 ezer forint), a megsemmisítéséhez használt két Idewinder rakéta pedig egyenként 400 ezer dollárba, azaz nagyjából 143 millió forintba került.

Az amerikai légierő által megsemmisített lufi, és annak utolsó tartózkodási helye

A légköri jelenségek megfigyelésével foglalkozó, főleg nyugdíjasokból és lelkes fiatalokból álló Bottlecap Ballon Brigade csütörtökön azt nyilatkozta egy szakportálnak, hogy múlt hét pénteken eltűnt az egyik megfigyelőlufijuk, aminek az utolsó ismert pozíciója 11 kilométer magasságban, Alaszka nyugati partjainál, a Yukon terület középső része fölött volt. Pontosan ugyanott, ahol az amerikai légierő egyik F-22-es vadászgépe lelőtt egy hasonló leírású és magasságban lévő azonosítatlan repülő tárgyat, azaz ufót.

A feltehetően vadászgéppel megsemmisített K9YO kódnevű lufit az incidens előtt 123 nappal eresztették fel a levegőbe, és hatszor kerülte meg a Földet. Az eszköz kis GPS-adóval, valamint egy antennával volt felszerelve, így amatőr rádióval nyomon lehetett követni a mozgását. Az amerikai egyesület elmondása szerint ilyen és ehhez hasonló ballonokat évek óta használnak magas légköri jelenségek vizsgálatára, és ebben a pillanatban is közel két tucat száll belőlük a levegőben világszerte. 

A Bottlecap Ballon Brigade több tucat ballonnal vizsgálja a magaslégköri jelenségeket

Ahogy arról a hazai és a nemzetközi sajtó is széles körben beszámolt, múlt héten az amerikai légierő furcsábbnál furcsábbnak tűnő repülő eszközöket lőtt le vadászgépek segítségével Észak-Amerika felett. A nagy hírverést kapott kínai kémballonon kívül megsemmisétettek egy-egy ismeretlen eszközt Alaszka felett február 10-én, a kanadai Yukon felett február 11-én és a Huron-tó felett február 12-én. Mint most kiderült, a kanadai Yukon felett feltehetően egy 12 dolláros lufit lőttek le.

Az amerikai honvédelemi miniszter-helyettes, Melissa Dalton a CNN-nek azt mondta: az utolsó három ismeretlen eredetű eszközt elővigyázatosságból lőtték le, semmilyen katonai vagy nemzetbiztonsági fenyegetést nem jelentettek. Hozzátette, hogy az ilyen nagy magasságban mozgó léggömböket számos vállalat, ország és kutatószervezet használhatja „nem aljas célokra, beleértve a legitim kutatásokat is”.

Glen VanHerck, az Észak-Amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) tábornoka szerint továbbra sem tiszta, honnan származnak az idegen objektumok, és hogy azokat mi hajtotta. A tisztségviselő szerint semmilyen magyarázat nem zárható ki, így a földönkívüli életformák lehetősége sem: „Ennek felderítését meghagyom a hírszerzési és a kémelhárítási ügynökségeknek” – fogalmazott. Később a Fehér Ház egy hivatalos közleményben azt állította, hogy a lelőtt légi eszközök biztosan nem földönkívüli eredetűek voltak.

Edward Snowden, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (National Security Agency – NSA) volt munkatársa és szivárogtató-informátor szerint mindez csak egy mesterségesen generált pánik annak érdekében, hogy a sajtó munkatársai a léggömbös incidenssel és a földönkívüliekkel kapcsolatos témákkal foglalkozzanak, ahelyett, hogy a költségvetésre vagy az Északi Áramlattal kapcsolatos vizsgálatra fordítanák erőforrásaikat.

 

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt