Létrehozva: 2023.01.10.
Módosítva: 2023.01.10.

Eldurvult a helyzet a svéd utcákon

Svédország miniszterelnöke évértékelőjében szomorú képet festett országa állapotáról.

Svédország nagyon súlyos helyzetben van - mondta Ulf Kristersson miniszterelnök.Három fő kihívásra utalt: a  fegyveres bűnözéssel kapcsolatos belső biztonsági válságra, az Ukrajna elleni orosz támadás miatti külső biztonsági válságra és az energiaválságra.

Ulf Kristersson miniszterelnök október közepe óta irányítja az országot. Fotó: VESA MOILANEN / AFP

Az 58 éves politikus aggodalmának adott hangot az országában zajló fegyveres erőszak miatt. E tekintetben az EU-ban egyetlen más országnak sincs olyan súlyos problémája, mint Svédországnak – mondta. Külföldön Svédországot általában békésnek és harmonikusnak tartják, ami azonban hamis kép.

A miniszterelnök szerint az év elejétől december közepéig 378 fegyveres incidens történt az országban, ezekben 60-an meghaltak és 104-en megsebesültek. 

Ehhez képest Dániában és Norvégiában mindössze négy, Finnországban pedig két ember halt meg fegyveres összetűzésben. A Stockholm melletti Södertäljében idén eddig annyi embert lőttek le, mint egész Londonban. Főleg a szervezett bűnbandákhoz tartozó, migrációs hátterű fiatalok vesztik az életüket.

Mi áll a háttérben?

2015-ben a svédek rendkívül büszkék voltak arra, hogy befogadtak 163 000 menekültet, többségük Szíriából, Irakból és Afganisztánból. Azóta a büszkeség alábbhagyott.

A Svéd Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács szerint a fegyveres gyilkosságok számának növekedése Svédországban szorosan összefügg a szociálisan hátrányos helyzetű területeken élő bűnözői környezettel. A bandák, amelyeknek tagjai többségében második generációs bevándorlók, kábítószer-kereskedelemre és robbanóanyagok használatára specializálódtak. Svédország nem tudta integrálni az elmúlt két évtizedben érkezett bevándorlókat, ami párhuzamos társadalmak kialakulásához és csoportos erőszakhoz vezetett.
Az elmúlt két évtizedben a külföldön születettek száma megduplázódott, és elérte a 2 milliót, vagyis a lakosság ötödét. A Svédországon kívül születetteket 2,5-szer nagyobb valószínűséggel veszik nyilvántartásba bűncselekmény gyanúsítottjaként, mint azokat, akik az országban születtek két svéd szülőtől. A hosszú börtönbüntetésüket töltő elítéltek 53 százaléka, a munkanélküliek 58 százaléka, és a szociális ellátásba részesülők 65 százaléka nem svéd származású. A gyermekszegénység 77 százaléka külföldi hátterű háztartásokban van jelen, míg a nyilvános lövöldözések gyanúsítottjainak 90 százaléka bevándorló hátterű.

A karácsony óta eltelt időszakban megnőtt a gyilkosságok és a robbantások száma Svédország fővárosában. A legnagyobb példányszámú svéd napilap, az Aftonbladet információi szerint a stockholmi rendőrség nem képes kezelni a problémát, a rendőri vezetők – és most már politikusok is – az ország más részeiből odavezényelt egységekkel tennének rendet a káosz felé sodródó fővárosban.

Nem ritka, hogy a jóléti Svédországban gyilkosságok, bandák közötti leszámolások zajlanak. Ám a karácsony óta eltelt időszakban a gyilkosságok és a robbantások száma megnőtt. A mostani szomorú bűncselekmény-sorozatot – néhány nap leforgása alatt hat robbantás történt, és hat ember halt meg – egy Rinkebyben, karácsonykor történt gyilkosság indította el.

A közel 90 százalékban bevándorlók által lakott városrészben a svéd rendőrség adatai szerint a legmagasabb a bűnözési arány a fővárosban.

Az Aftonbladet információi szerint a fővárosi rendőrök nem tudják önerőből megoldani a helyzetet, ugyanis sem elegendő eszköz, sem pedig humán erőforrás nem áll rendelkezésükre.

Tetézi a bajt, hogy bűnügyi szakértők szerint a közeljövőben még több bűncselekmény várható, ugyanis Svédország tele van különböző – zömében migrációs hátterű – bűnszervezetekkel, amelyek háborúban állnak egymással.

A mostani gyilkosságra is nagy valószínűséggel fegyveres válasz fog érkezni, ezért az ország más régióiból mintegy száznyolcvan rendőrt vezényelnek a közeljövőben a svéd metropoliszba.

A stockholmi rendőrség parancsnokhelyettese, Lisa Granqvist a sajtó kérdésére elismerte, a helyzet eszkalálódott, ám szerinte a főváros jó ideje együtt él a bűnözéssel. Véleménye szerint félő, hogy az átcsoportosítások miatt más ügyeket „parkolópályára kell helyezniük” a nyomozóknak, s ez további nehézségekhez, az ügyek torlódásához vezet.

Az egyre tarthatatlanabbá váló helyzetre a köztudottan bevándorláspárti svéd politika is felfigyelt, és megoldást szeretne az ügyekben.

Gunnar Strömmer svéd igazságügyi miniszter sajtótitkára közölte: heti találkozókat szerveznek a minisztérium illetékesei, valamint a rendőrség vezetői között a probléma mielőbbi megoldása és a szervezett bűnözés felszámolása érdekében.

Rekordszintre emelkedett az idén Svédországban a lőfegyverrel elkövetett gyilkosságok száma – közölte hétfőn a stockholmi kormány.

A halálos kimenetelű lövöldözések száma megnövekedett, és újabb véres csúcsot ért el az idén” – hangsúlyozta Gunnar Strömmer igazságügyi miniszter. A tárcavezető szerint 2022-ben eddig hatvanan vesztették életüket lőfegyvertől.

A térség más országai közül Norvégiában négy, Dániában négy, Finnországban két gyilkosságot követtek el lőfegyverrel.

Strömmer úgy fogalmazott, hogy ezek a gyilkosságok csak a jéghegy csúcsát jelentik, mert a társadalom egyes részeit erőszak szövi át, és jelentős a szervezett bűnözés is. Tavaly 45 embert lőttek le Svédországban, 2012-ben ez a szám még 17 volt a Svéd Országos Bűnmegelőzési Tanács szerint.

Az igazságügy-miniszter kiemelte, hogy a kormány különleges testületet hoz létre a tárcán belül a szervezett bűnözés elleni harc összehangolása végett. „Egyetlen tisztességes társadalom sem fogadhatja el, hogy hetente valakit agyonlőnek a nyílt utcákon” – húzta alá Strömmer.

A korábbi, szociáldemokrata vezetésű svéd kormány jelentősen megerősítette a rendvédelmi szerveket, és szigorúbb büntetésekkel sújtotta a lőfegyverrel elkövetett bűncselekményeket, mégsem tudta megfékezni a bűnszervezetek terjeszkedését. A szeptember 11-i parlamenti választások nyomán többséget szerzett jobboldali pártok tömörülése a korábbinál is szigorúbb fellépést ígért a bűnözéssel szemben. Elképzelései között szerepel olyan övezetek kialakítása, ahol előállíthatják és megmotozhatják a gyanúsítottakat, ezenfelül kétszeresére emelnék a bűnszervezetekhez köthető bűncselekmények büntetési tételét, valamint kiterjesztenék a hatóságok jogkörét a bűnözők lehallgatására.

Robbantásokkal és lövöldözésekkel zajlott a szilveszter Svédországban. Az elmúlt napokban két embert is agyonlőttek a skandináv államban, többen súlyosan megsérültek és számos helyen voltak robbantások is. A legerőszakosabb bűncselekmények Stockholmban voltak – számolt be róla az M1 Hírek Pluszban.Az első ilyen eset karácsony napján történt, amikor agyonlőttek egy harmincas éveiben járó férfit a főváros északi részén. Ezt követően Dél-Stockholmban észleltek robbanást a helyiek, majd egy másik fővárosi negyedben is. Ez utóbbiban később, szilveszterkor ismét bomba robbant egy társasházban. Aznap egy másik svéd városban, Örebróban is volt lövöldözés, rálőttek egy taxisra.

A híradások szerint több helyen is zavargással, lövöldözéssel és támadásokkal folytatódott a szilveszter. A legsúlyosabb eset este hét körül történt Stockholm észak-nyugati részén, ahol agyonlőttek egy húszéves, bevándorló-hátterű fiatalt, és meglőttek még két embert.

Bár az éjszaka folyamán komolyabb személyi sérülés nem történt, de ez csak a szerencsének köszönhető,

ugyanis embereket, otthonokat, autókat, valamint metrószerelvényeket lőttek szándékosan tűzijáték-rakétákkal. Ez utóbbi jelenség az utóbbi időben harapódzott el, amelyet elsősorban fiatal bevándorlókból álló bandák alkalmaznak.

A jelenség szilveszterkor különösen szélsőséges mértéket öltött. Január elseje sem telt nyugalmasan a skandináv ország fővárosában, két robbanás is megrázta Stockholmot. Az egyik közel ahhoz a helyhez történt, ahol az előző napi gyilkosság, a támadás pedig egy ismert rapper ellen irányult. A rendőrség közlése szerint a robbanás rendkívül nagy erejű volt, amely egy társasház bejáratánál történt.

A bűncselekménnyel kapcsolatban több embert is elfogtak,

a rendőrség nem zárja ki, hogy az eset összefüggésbe hozható a szilveszteri gyilkossággal. Az egyik napilap értesülései szerint egy másik ismert rappert is letartóztattak, akit korábban már több bűncselekmény elkövetésével is elítéltek.

Egy órával később egy másik stockholmi városrészben is robbantottak, szintén egy kapualjban, itt egy embert vettek őrizetbe. Svédországban soha annyian nem haltak meg lövöldözések következtében, mint 2022-ben. Összesen 378 esetben dördültek el fegyverek, melyek során 63 ember vesztette életét.

Több száz lövöldözés történik Svédország általános iskoláinak közelében minden évben. A lövöldözések túlnyomó többsége bandaháborúkra vezethető vissza. Habár a lövöldözések nagy része tanítási időn kívül történik, szakértők szerint az erőszak ilyen közelsége veszélyt jelent a gyermekekre.

A svéd általános iskolások 16 százaléka – 196 ezer fő – jár jelenleg olyan iskolába, amelynek ötszáz méteres körzetében történt legalább lövöldözés az elmúlt három évben – írta a Remix News.  A vidéki iskolások között ez az arány jóval alacsonyabb, viszont a nagyvárosokban, mint Stockholm vagy Malmö ez az arány az ötven százalékot is eléri.

A Södermanlandban található Södertälje és Stockholm megye a legrosszabbul érintett terület, ahol az iskolások 54 százaléka olyan oktatási intézménybe jár, amelynek közelében az elmúlt három évben lövöldözés történt.

Az ország délkeleti részén fekvő Eskilstuna városa a második legfertőzöttebb, 49 százalékkal. Stockholm és Malmö a harmadik és negyedik helyen áll, Vasteras pedig az ötödik. Az SVT svéd televízió összeállítása szerint az általános iskolák környékén ebben az időszakban országosan több mint 700 lövöldözés történt.

A legtöbb lövöldözés éjszaka, tehát iskolaidőn kívül történik, a szakértők azonban továbbra is aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy az ilyen erőszak milyen hatással van a közelben élő gyerekekre.

„Problémát jelent, hogy egyáltalán történnek lövöldözések, és hogy ilyen közel fekszenek az erőszak helyszínei az iskolákhoz. Ez nagyfokú bizonytalanságot okoz”

– modta Sven Granath kriminológus az SVT televíziónak.

A lövöldözések túlnyomó többsége a bandaháborúkra vezethető vissza, amelyek azóta lettek a svéd hétköznapok részei, amióta a liberális kormányok kinyitották az ország határait az illegális migránsok előtt. A városokat uraló, becslések szerint 5000 városi bűnbandatag szinte kizárólag első vagy második generációs bevándorlók, köztük az ország mind a 12 elítélt bandavezére – derül ki a rendőrségi adatokról megállapításait.

Miközben a hatóságok igyekeznek úrrá lenni a bandák által elkövetett erőszakon, a halálos lövöldözések száma rekordot döntött tavaly: 335 lövöldözés során 46 emberölést jelentettek.


 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le