Létrehozva: 2023.01.12.

Szó szerint halálba kergették a húszéves Dávidot: barátnője megrázó részleteket árult el a balesetről

Több szemtanú is azt állítja, hogy nem pusztán baleset áldozata lett a 20 éves S. Dávid. Most a vele egy autóban ülő barátnő is megszólalt.

Halállal végződött egy közúti baleset január 2-án este a felvidéki Felsőszeli és Alsószeli között, az 561-es úton. Egy személyautó fának csapódott, melynek sofőrje a helyszínen életét vesztette. Úgy tűnik azonban, hogy nem egyszerű karambol követelt életet: az áldozatot szó szerint a halálba kergették.

Szörnyethalt a 20 éves fiatal, akinek autója felismerhetetlenségig szétroncsolódott  Fotó: Szlovák Tűzoltóság

A kerületi tűzoltók szóvivője elmondta, hogy a galántai állomás egységeit este 21 óra után riasztották, majd a helyszínre érve kiderült, hogy egy Audi A6-os személykocsi a fának csapódott, és a felismerhetetlenségig szétroncsolódott – olvasható a Paraméter oldalán.

Az autóba beszorult sofőrt a helyszínre kiérkező lánglovagok próbálták meg kiszabadítani a roncsból, az életét azonban már nem tudták megmenteni. Az autó másik utasa a járművön kívül tartózkodott, ő túlélte, és a sérüléseit a mentők látták el. 

A rendőrség először azt közölte, hogy a balesetet nagy valószínűséggel az okozta, hogy a sofőr nem az időjárási- és útviszonyoknak megfelelően vezetett, vagyis túl gyorsan hajtott. Ám több forrás is megerősítette, hogy a tragikus karambol nem pusztán egy baleset volt. 

Bűnbanda végzett Dáviddal?

Felszínre kerültek olyan információk, miszerint az áldozatnak, a 20 éves dunaszerdahelyi S. Dávidnak köze lehetett egy régióbeli bűnbandához, és a szomszéd járásbeli riválisok csalták el Felsőszelibe, majd üldözőbe vették, és rá is segítettek, hogy Audijával lerepüljön az útról.

 Rögtön másnap érkezett egy feljelentés a nagyszombati rendőrkapitányságra, miszerint nem baleset történt, hanem emberölés.

Ami biztos, hogy az autót a 20 éves S. Dávid vezette, mellette ült a barátnője, a 26 éves Iveta, aki megerősítette, hogy ő tette a feljelentést, hiszen jelen volt a baleset előtt és után is az eseményeknél.

Dávidot felhívta egy haverja, hogy baj van, ezért mentünk Szelibe. Valahol Felsőszeli előtt jártunk, amikor villogni és dudálni kezdett ránk egy autó mögöttünk. Először nem álltunk meg, mert nem ismertük az autót, de végül mégis

– mesélte, majd hozzátette, hogy a másik sofőr egy bizonyos J. Samuel volt, aki ismert alvilági figura.

S. Dávid barátnője az ütközés következtében kirepült az autóból   Fotó: Szlovák Tűzoltóság

A barátnő elmondása szerint az illető agresszívan viselkedett S. Dáviddal, számonkért rajta valamilyen katalizátorokat, de amikor ő is kiszállt, a fickó meglepődött, hogy más is ült a kocsiban. Míg meghátrált, Iveta elmondása szerint Dávid megragadta airsoft fegyverét, majd visszaszálltak a kocsiba és elhajtottak. Eközben koccantak J. Samuel kocsijával, aki rögtön a nyomukba eredt.

Ezután Felsőszeliben, a templom közelében még egyszer blokkolták az útjukat, ekkor már szemből, két másik kocsival. Emlékei szerint kb. öten szállhattak ki, köztük volt J. Samuel apja is, majd ütni kezdték az autójukat. 

Egy újabb koccanás árán sikerült innen is kereket oldaniuk, majd a falu vége felé vették az irányt, ott pedig Alsószeli irányába fordultak.

200-zal mehettünk, jöttek utánunk. Dávid kitette a négyes indexet, hogy jelezze, megállna, de láttuk, hogy belénk akarnak hajtani. Az első kanyaron még sikerült átmennünk, a másik előtt viszont hátulról belénk jöttek és lelöktek az útról. Én kirepültem az ablakon. Odamentem az autóhoz, Dávid ekkor még lélegzett, de nem tudtam kinyitni az ajtaját. Kiabáltam, hogy segítsenek, mert ők is megálltak és kiszálltak az autójukból, de csak azt kiabálták vissza, hogy dögöljünk meg, megérdemeljük

– mesélte összetörve.

Iveta kiemelte: rosszakarói még telefonnal is rögzítették az autóban haldokló fiatalt. A felvétel már állítólag a rendőrséghez is eljutott.

 Két másik férfi érkezett nem sokkal később szemből, akik megálltak, és ők hívták ki végül a mentőket. Az üldözők állítólag röviddel a rendőrök érkezése után távoztak. Egyelőre tehát tisztázatlan az események háttere, illetve az is, hogy mi lehetett az üldözés valódi indítéka. 

Egy bűnbanda vehette üldözőbe a fiatalokat  Fotó: Szlovák Tűzoltóság

Felröppentek olyan pletykák, miszerint S. Dávid egy, a járásban különféle betöréseket, lopásokat és csalásokat elkövető bandával állhatott kapcsolatban, ami megmagyarázná, miért vették üldözőbe a szomszédos járásban a helyi rosszfiúk. Kollégánk felkereste a Szlovák Rendőrséget, Zlatica Antalová kerületi rendőrszóvivő pedig megerősítette a feljelentés tényét, egyebet viszont a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el. 

Felmerült egyébként az is, hogy az üldözöttek a tragédia előtt Galántán követtek el egy betörést, és a sértett fél vette őket üldözőbe, ám ezt a rendőrszóvivő cáfolta, ugyanis az újévben a baleset napjáig még nem jelentettek betörést a városban.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja