Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2022.12.16.
Módosítva: 2022.12.16.

Ezerszám nyitják a melegedőket, milliók maradhatnak fűtés nélkül Nagy Britanniában

A szigetországban soha korábban nem tapasztalt méreteket öltött az energiaszegénység.

Keresztény, zsidó és muszlim vallási szervezetek "Meleg Fogadtatás" (Warm Welcome) nevű társadalmi kezdeményezésének keretében több mint 3300 melegedőpontot nyitottak az elmúlt napokban szerte Nagy Britnanniában azok számára, akik a villany és a gáz árak drágulása miatt nem tudják felfűteni az otthonaikat - írja a The National brit hírportál. A lap beszámolója szerint a kampányban résztvevő közösségi szervezetek, templomok, könyvtárak és vállalkozások már az első napon félig, olykor háromnegyedig megteltek a "kilátástalanság elől menekülő" emberekkel. 

Aligha kétséges, hogy az energia- és üzemanyagok árának emelkedése miatt idén télen a válság pillanatai felé tartunk. Ebben a helyzetben az embereknek választaniuk kell majd az élelem és a meleg között. Meleg és barátságos terek létrehozása abszolút szükségszerű ebben a helyzetben

- fogalmazott Carl Beech keresztény aktivista, a kampány egyik főszervezője, aki azt is hozzátette, hogy a melegedőpontokon ételt és teát is kaphatnak a rászorulók.

"Meleg szobák itt a mai napon" - hirdeti egy brit melegedőpontra kiakasztott tábal

A London délnyugati részén található Wandsworth kerület központi könyvtárában kialakított melegedőponton egy szülő azt elmondta a The Nationalnek, hogy gyermekével azért látogatott el oda, hogy melegen tartsák magukat, mert otthon spórolnak a fűtéssel. "Azért vagyunk itt, mert kint nagyon hideg van, és nincs olyan hely, ahol egy kisgyerekkel meg lehetne maradni" - fogalmazott. 

A End Fuel Poverty Coalition adatai szerint a közel 70 millió összlakosságú Egyesült Királyságban 16,4 millió embernek nem lesz pénze fűtésre idén télen. A Meleg Fogadtatás kampány szervezői szerint minden tizedik többlethalálozás idén télen az energiaszegénységnek lesz tulajdonítható, és hogy ezt elkerüljék a kormánynak 800 font támogatást kellene adnia a leginkább rászoruló háztartásoknak, hogy azok fedezni tudják a megnövekedett megélhetési költségeiket.

Luke Pollard brit munkáspárti képviselő szerint egy olyan gazdag országban, mint Nagy Britannia, szégyen, hogy emberek millióinak melegedőpontokra kell támaszkodnia, melyek különbséget jelenthetnek élet és halál között ezen a télen.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek