Létrehozva: 2022.12.18.

Ennyit a szankciókról: több mint kétszeresére nőtt az Oroszországból származó amerikai import

Az orosz műtrágya amerikai felvásárlása meghaladta az orosz-ukrán háború előtti szintet...

Az amerikai Népszámlálási Hivatal (Census Bureau - USCB) legfrissebb gazdasági jelentése szerint - a Moszkva elleni washingtoni szankciók ellenére - több mint kétszeresére nőtt az Oroszországból származó javak amerikai importja az elmúlt hónap során. 

A szövetségi ügynökség hivatalos számai azt mutatják, hogy a orosz szállítmányok összértéke októberben 732 millió dollár fölé emelkedett, miközben szeptemberben ez a szám még csak 332 millió dollár volt. A vizsgált időszakban bekövetkezett orosz import növekedése elsősorban a műtrágyák behozatalának volt köszönhető, amely meghaladta az orosz-ukrán háború előtti szintet. Ezen felül a legjelentősebb orosz szállítmányok közé tartozott a vas, az acél és a színesfémek.

(A kép csak illusztráció - Fotó: AFP)

Miután Oroszország katonai offenzívát indított Ukrajna ellen, Washington számos gazdasági és kereskedelmi büntetőintézkedést vezetett be Moszkvával szemben, melyek részeként egyes orosz árukat teljesen kitiltottak az amerikai piacról. A korlátozóintézkedések többsége az orosz energiahordozókat célozta, de részben szankciók alá vonták az orosz alkoholos italokat, tenger gyümölcseit, és a nem ipari gyémántokat is. Mindezek következtében az Oroszországból származó amerikai import folyamatosan csökkent az orosz-ukrán háború kirobbanása óta, egészen most augusztusig, amikor is növekedés következett be ebben a mutatóban.

Ezzel párhuzamosan az Oroszországba irányuló amerikai export októberben 80,1 millió dollárra zsugorodott az előző havi 90,4 millió dollárról. Összehasonlításképpen tavaly októberben az Egyesült Államok 524 millió dollár értékben exportált árut Oroszországba.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a most októberben mért orosz importnövekedés még mindig jóval alacsonyabb az egy évvel korábbi adatnál, 2021 októberében ugyanis az Egyesült Államok 2,4 milliárd dollár értékben importált árukat Oroszországból. Akkor az USA a teljes kereskedelmi forgalom tekintetében Oroszország ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere volt.

Kereskedelmi háború van kialakulóban az Egyesült Államok és az Európai Unió között: miután a Biden-adminisztráció kiszorította az európai vállalatokat a klímaipar amerikai piacairól, az Európai Unió ellenlépésekre kényszerül. Emmanuel Macron francia elnök szerint az amerikai szabályozás ráadásul ellentétes a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival, ezért eljárást szorgalmaz Washingtonnal szemben – számolt be róla az M1 Híradója.

A Volkswagen elektromos autója, és a holland Brekr motorkerékpárja is bemutatkozott az elektromos járművek londoni expóján. A zéró emissziós járműgyártás az európai ipar egyik leggyorsabban fejlődő ágazata: kereskedelmi forgalma két év alatt megduplázódott, piaca idén elérheti a 157 milliárd dollárt. Az EU a világ egyik nagy exportőre: az európai akkumulátoroknak és e-járműveknek, amelyeknek Kína mellett az Egyesült Államok a legjelentősebb felvevőpiaca. Legalábbis az volt.

 

Az amerikai kormány által meghirdetett Infláció Csökkentési Törvény azonban gyakorlatilag kizárta az európai gyártókat az amerikai piacról.

Washington ugyanis több száz milliárd dolláros állami támogatást írt elő az észak-amerikai klímatechnológiai vállalatok és vevőik számára, akár 2,8 millió forintnak megfelelő adóvisszatérítést is kaphatnak azok a vásárlók, akik európai helyett amerikai gyártmányt választanak.

Már így is van egy háború Európában! Az utolsó dolog, amire szükségünk van, az egy kereskedelmi háború Amerikával!

– jelentette ki az Európai Bizottság elnöke az uniós vezetők brüsszeli csúcstalálkozóján. Élesen bírálta a washingtoni intézkedést a francia elnök is.

A törvény összeegyeztethetetlen a Kereskedelmi Világszervezet szabályaival” – mondta Emmanuel Macron, majd kijelentette: felszólítja a világszervezetet, vizsgálja meg a washingtoni tervezetet. A francia elnök hathatós európai ellenintézkedéseket szorgalmazott: az európai GDP két százalékával egyenértékű védőintézkedéseket javasolt az európai ipar megsegítése érdekében.

Amikor a világ két szuperhatalma, Amerika és Kína masszív állami támogatásokat pumpál egyes szektorokba, dönthetünk úgy, hogy nem lépünk semmit. De ha mi vagyunk az egyetlenek, akik tiszteletben tartják a szabályokat, akkor végül alul fogunk maradni a versenyben” – mondta Emmanuel Macron.

A magyar kormány is ellenintézkedéseket sürgetett a brüsszeli csúcstalálkozón.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az M1-nek azt mondta: úgynevezett tükörlépésekre van szükség.

A miniszterelnök politikai igazgatója úgy fogalmazott: „Amerika profitál több szempontból is: energia szempontjából, biztonságpolitikai szempontból és nemzetközi politika nézőpontjából is ezen a konfliktuson, Európa ezen a konfliktuson viszont csak és kizárólag veszíteni tud. Az amerikai lépések ezt fokozzák. Európának a mi meggyőződésünk szerint hasonló lépésekkel, úgynevezett tükörlépésekkel kellene válaszolnia, megvédeni az európai gazdaságot, a béke irányába terelni az eseményeket, visszafogni és visszafelé indulni a szankciós politikában”.

Az éjszakába nyúló tárgyalásokon az EU vezetői elhatározták: egy úgynevezett szuverenitási alapot hoznak létre az európai vállalatok megsegítésére.

„Az EU a tervek szerint változtat az állami támogatások szabályozásán és a jövő nyáron létrehoz egy úgynevezett szuverenitási alapot. Ettől azt remélik, hogy növeli majd, vagy megtartja az EU versenyképességét a világpiacon, illetve csökkenti majd a különbségeket a tagállamok között” – jelentette Brüsszelből Baraczka Eszter a közmédia tudósítója.

A bizottság azonban emlékeztetett: az európai ellenintézkedésekre az amerikai szabályozás miatt volt szükség, Európa célja továbbra is a kölcsönös előnyökkel járó gazdasági együttműködés.

A Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) a jelenlegi nemzetközi, elsősorban Európát sújtó gazdasági-költségvetési válság megoldása érdekében szükségesnek tartja az Európai Unió szankciós politikájának felülvizsgálatát, ami elengedhetetlen az energiaválság kiváltó okainak felszámolása és az infláció mérséklése érdekében – közölte a testület csütörtökön.

A tanács állásfoglalásában hangsúlyozta: bízik benne, hogy a magyar kormány a 2020-ban kitört világjárványhoz hasonlóan az idén jelentkezett európai energiaválság negatív hazai következményeit is hatásos kormányzati intézkedéscsomaggal fogja ellensúlyozni.

 

A hosszú távú alkalmazkodás, az egyirányú energiafüggőség csökkentése érdekében egyidejűleg meg kell kezdeni a magyar energiabeszerzés forrásainak diverzifikációját, illetve átfogó programot kell indítani az Európai Uniótól elérhető források maximális kihasználásával az átfogó nemzeti energiatakarékossági és a zöld átmenet felgyorsítását célzó programok révén – fejtették ki.

A tájékoztatás szerint a tanács egyetért azzal, hogy

a jelenlegi energiapiaci feszültségek feloldásának optimális módja az lenne, ha az ukrán-orosz konfliktus békekötéssel, de legalább tartós fegyverszünettel érne véget. Ennek azonban a közeli jövőben nincs reális esélye

– jelezték.

Ugyanakkor az sem várható, hogy Oroszország feladja a gázszállítások területén idáig alkalmazott szállítási korlátozásait, sőt a Nemzetközi Energiaügynökség véleménye szerint a gázexport teljes felfüggesztése sem zárható ki – tette hozzá az NGTT.

A tanács álláspontja szerint a kialakult helyzet rendkívül kedvezőtlenül érintette a magyar energiaellátást, ezen keresztül a magyar gazdaságot és a lakosság mindennapi életét is. Régóta nem tapasztalt mértékűvé vált az infláció, ami két fontos létfeltétel, az energia és az élelmiszerek árnövekedésének következményeként csúcsosodott ki.

A tanács fel kívánja hívni a figyelmet a kedvezőtlen folyamatokra, egyidejűleg az Európai Unió szankciós politikájának felülvizsgálatát és módosítását tartja szükségesnek, mivel ennek hatásai egyaránt érintik a magánembereket, a családokat, a vállalkozásokat, az önkormányzatokat és az állami intézményeket.

Ezekre kell megfelelő intézkedéseket találni, hiszen az egész társadalmat érintő problémáról van szó

– fogalmazott az NGTT. A testület véleménye szerint ugyanakkor még a szankciók jelentős mérséklése esetén sem tűnik lehetségesnek a korábban Oroszországból beszerzett gázmennyiség szállítása.

A tanács álláspontja szerint a szankciókat úgy kellene kalibrálni, hogy következményként ne szűküljön lényegesen a rendelkezésre álló kőolaj- és földgáz mennyisége, ne emelkedjenek jelentősen az energiaárak.

A szankciókat nem szabad kiterjeszteni azokra az Európai Unió által fenntarthatónak minősített nukleáris energiatermeléshez szükséges árukra és szolgáltatásokra, amelyek elfojtanák a már meglévő atomerőművek tartós működését, továbbá ellehetetlenítenék a fenntartható nukleáris energiatermelés növekedéséhez szükséges új reaktorok építését is.

Az állásfoglalás szerint a szankciós politika javasolt irányú újragondolása esetén is önáltatásnak tűnik annak a reménye, hogy kivezetésével a jelenlegi piaci gáz- és villamos energia árak azonnal megfeleződnének.

Egyrészt azért, mert az energiaellátás területén korszakváltás szakaszában vagyunk, másrészt azért, mert Oroszország ugyan tett arra utalásokat, hogy a szankciók megszüntetése esetén növelné az Európába irányuló gázszállításokat, de sem erre, sem az árak csökkentésére semmilyen kikényszeríthető ígéret és biztosíték sincs – fogalmazott az NGTT.

Ezért abból lehet csak reálisan kiindulni, hogy Európa gázellátásában Oroszországnak a korábbi 40 százalékosról napjainkra 9 százalékosra csökkent részesedése fennmarad.

Így elengedhetetlen új beszerzési források (például azerbajdzsáni, kazahsztáni és román) megnyílása, valamint a különböző összekötő gázvezetékek (például norvég-lengyel, a bolgár-görög és a spanyol-francia) megvalósítása – jelezte a tanács.

Az említett új lehetőségek azonban egyelőre nem tudják teljes mértékben pótolni a csökkenő orosz szállításokat. Ezért a következő hónapokban a piaci egyensúly működése elsősorban a téli időjárás alakulásának és a megtakarítási intézkedések sikerének a függvénye lesz, továbbá egyelőre a magas ár fennmaradásával kell számolni – tették hozzá.

Mindent meg kell tenni az Európai Tanács szeptember 30-án az energiaárak csökkentését célzó vészhelyzeti intézkedésekről hozott megállapodásának a végrehajtása, így különösen a magas energiaárak kezelését célzó tanácsi rendelet hazai átültetése, valamint a bruttó villamosenergia-fogyasztás önkéntes, 10 százalékos általános csökkentése, és a csúcsidőben történő villamosenergia-fogyasztás kötelező 5 százalékos csökkentése érdekében, továbbá az energiafelhasználás ésszerűsítése érdekében – hangsúlyozta az NGTT.

Megbénult pénteken a belga főváros: 16 ezer dolgozó vonult az utcákra, a legtöbben ugyanis képtelenek kifizetni a rezsiszámláikat. Tüntettek a postások és a tömegközlekedésben dolgozók is. Brüsszelben a munkabeszüntetés miatt több repülőjáratot is törölni kellett – számolt be az M1 Híradója.

Lufikkal és transzparensekkel vonultak a tüntetők a csípős hidegben Brüsszel legforgalmasabb utcáin pénteken. Piros, kék és zöld színű ruhákban jelentek meg az ország három legnagyobb szakszervezetének tagjai. A dolgozók az energiaválság és a szankciók miatt a megélhetésüket féltik.

A tüntető tömeg kifogásolta, hogy miközben az energiaóriások hatalmas nyereséget termelnek, a dolgozók a túlélésért küzdenek. Ezért az energiaárak befagyasztását és a nyereség fokozott adóztatását követelik. De a tömeg további intézkedésekre is felszólította a kormányt a szankciós infláció ellen.

„A kormány szerint nincs pénz, de amikor a bankoknak problémáik voltak, vagy ahogy a COVID kapcsán láttuk, volt honnan pénzt kiásni. Tehát vannak lehetőségek, megoldások, csak meg kell találni azokat” – mondta egy férfi.

A három fő szakszervezet tiltakozása országszerte érintette a közszolgáltatásokat Belgiumban. Különösen Brüsszelben és környékén voltak fennakadások a közlekedésben. A helyi és az országos közlekedési vállalatok dolgozói mellett a tüntetésen részt vettek a belga posta és az ország két legnagyobb nemzetközi repülőterének dolgozói is. A légikikötőkben emiatt pénteken a járatok több mint felét törölték. A belga vasúttársaság pedig ingyen szállította azokat, akik a tüntetésre akartak a fővárosba, Brüsszelbe utazni.
 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

mandiner.hu

Van egy sokkal találóbb kifejezés erre a mocskos, alávaló, szemét gazemberre

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA

KÜLFÖLD

Csődbe ment a "Zelenszkij" vodka, senki nem vette Európában

KÜLFÖLD

"Vámpírnak" öltözött fiatal nő holttestére bukkantak egy elhagyatott templomban

KÜLFÖLD

A Napnál 33-szor nagyobb fekete lyukat fedeztek fel a galaxisunkban