tóth gabi
Néhány hónapra elegendő élelmiszer és fél évig elég tüzelőt gyűjtöttek össze a jószándékú emberek a 70 éves, súlyos cukorbeteg Magdi néninek, aki Zentán él magányosan. A felajánlások azután érkeztek, hogy az asszony rendkívül nehéz helyzetét bemutatták a vajdasági portál, a Pannon RTV híradójában.
Sokakat megérintett annak a mélyszegénységben élő 70 éves nőnek a sorsa, aki a vajdasági Zentán él teljesen egyedül, és súlyos cukorbetegségben szenved. A néni kilátástalan helyzetéről egy riportot közölt a Pannon RTV határon túli médium. Csíkos Magdolna megmutatta, hogy milyen körülmények között tengődik és azt is, hogy már alig van mivel tüzelnie és az éléskamrája is kiürülőben van.
Emberségből jeles
Az emberi segíteni akarás és jószándék ismét megmutatkozott, mert vajdasági és magyarországi magyarok is felkeresték a nénit
és mindenki igyekezett valamivel könnyíteni a beteg asszony helyzetén. A legtöbben tartós élelmiszert vittek Csíkos Magdolnának, de olyan nagylelkű felajánlás is érkezett, mint Bozidar Dimicneké, aki magánemberként és fatelep-tulajdonosként is tüzelővel látta el a nénit.
Ez már a második túra, amit kihoztunk Magdi néninek. Sokan névtelenül jelentkeztek, befizették, mi kihordtuk, úgyhogy szerintem erre a télre jó ideig meglesz Magdi néninek a fa - mondta a vállalkozó.
Alig néhány nap alatt adományok egész garmadája gyűlt össze, több hónapra elegendő élelmiszert vittek az emberek Magdi néninek.
Pap Izabella zentai lakos a felhívást látva azonnal gyűjtésbe kezdett.
Őszintén nagyon megérintett bennünket, mert mindenki kerülhet ugyanilyen helyzetbe, és hogyha egymáson nem segítünk, senki nem fog rajtunk segíteni. Nagyon sok adományozónk volt. Voltak külföldiek, zentaiak nagyon sokan. A Big-Chick Plus is húsadománnyal támogatja Magdi nénit, és reméljük, hogy egy darabig elegendő élelmiszere lesz neki
- fejtette ki az asszony.
Az idős asszony hűtője élelmiszerrel, a kamrája fával telt meg, Magdi néni elérzékenyült, látva a sok-sok dolgot, amit az emberke összegyűjtöttek neki.
Boldog lesz a telem, nagyon sok mindent kaptam. Sok mindent kaptam sok mindenkitől. Jó emberek vannak. Most mindenem tele, meg meglesz mindenem
- árulta el Csikós Magdolna, aki arról is beszélt, hogy
mindenkinek szívből köszöni a támogatását és bízik benne, hogy az adományozóknak olyan örömteli lesz az ünnepük, mint amilyenné az övét varázsolták.