Létrehozva: 2022.11.29.
Módosítva: 2022.11.29.

Extraprofit-adót vet ki az energiaszektorra a jobboldali olasz kormány

Róma mintegy 2,565 milliárd euró bevételre számít az új adónemtől. Az új adónem mértéke 50 százalékos lesz, és azokra a vállalatokra lesz érvényes, melyek 2022-ben legalább 10 százalékkal magasabb bevételre tettek szert.

Szerző Gaál József

A Giorgia Meloni vezette jobboldali olasz kormány extraprofit-adót vet ki jövőre azon energicégekre, melyek az olaj, a villamosenergia és a földgáz világpiaci árának emelkedése miatt irreálisan magas nyereséget realizáltak az elmúlt időszakban - derült ki kormánypártok által benyújtott 2023-as költségvetés tervezetéből. 

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint az új adónem mértéke 50 százalékos lesz, és azokra a vállalatokra lesz érvényes, melyek 2022-ben legalább 10 százalékkal magasabb bevételre tettek szerint, mint a 2018 és 2021 közötti átlag. Ugyanakkor az adónak lesz felső határa, mégpedig az egyes vállalatok 2021 végi nettó vagyonának maximum 25 százaléka. Az előre meghatározott feltételek alapján 7000 földgázt, villamos energiát és kőolajtermékeket előállító és értékesítő vállalatot érint majd az új adó.

Giancarlo Giorgetti gazdasági miniszter tájékoztatása szerint Róma mintegy 2,565 milliárd euró bevételre számít az adótól, melyet teljes egészében az emelkedő árakkal küzdő háztartások és vállalkozások támogatására kívánnak fordítani.

Olaszország legnagyobb olaj- és gázvállalatát, az Enit biztosan terheli majd az új adónem

A Világgazdaság néhány napja megjelent cikke szerint eddig 15 európai ország jelentett be, javasolt vagy vezetett be extraprofitadót az energiavállalatok esetében. Legutóbb Ausztria, melynek kormánya a fosszilis energiaszektorban tevékenykedő vállalatok esetében 40 százalékos adót vetett ki, ami azonban 33 százalékra csökkenthető, ha a vállalat megújuló energiába fektet be. A kabinet számításai szerint az adónem 2–4 milliárd euró közötti bevételt hozhat Bécsnek, az intézkedés várhatóan 2023 végéig marad érvényben.

Az Európai Bizottság egyébként március 8-án a REPowerEU közleményében tett javaslatot arra vonatkozóan, hogy a tagállamok ideiglenesen vezessenek be rendkívüli adót minden energiaszolgáltatóra. A bizottság akkori becslése szerint ezekből az intézkedésekből akár 200 milliárd euró (82 ezermilliárd forint) is keletkezhet, amelyet a háztartások magas energiaszámláinak részbeni ellensúlyozására lehet felhasználni.

Írország is az energiaszektor szereplőinek extraprofit-adóját tervezi. A bevételből a háztartásokat és vállalkozásokat segítené a kabinet. A segítség jól jön, ugyanis a lakosság már az élet minden térületén igyekszik lefaragni a költségeiből – hangzott el az M1 Híradóban.

Az osztrák kormánykoalíció úgy döntött, hogy ideiglenesen rendkívüli adót vet ki az energiavállalatok többletnyereségére. A tervet Werner Kogler alkancellár és Magnus Brunner pénzügyminiszter jelentette be pénteken.

Werner Kogler azt mondta, hogy a fosszilis energiaszektorban tevékenykedő cégek esetében az adó 40 százalék lesz, ami azonban 33 százalékra csökkenthető, ha a vállalat megújuló energiába fektet be.

Magnus Brunner pénzügyminiszter azt mondta, hogy egy ilyen lépés tisztességes, mivel a többletnyereség véletlenszerű, az Ukrajna elleni orosz invázió miatt emelkedő energiaárakkal függ össze.

Az osztrák kormány 2-4 milliárd euró közötti bevételre számít, az intézkedés várhatóan 2023 végéig marad érvényben.

Az Európai Bizottság március 8-án a REPowerEU közleményében azt javasolta, hogy a tagállamok ideiglenesen vezessenek be rendkívüli adót minden energiaszolgáltatóra. A Bizottság becslése szerint ezekből az intézkedésekből akár 200 milliárd euró is keletkezhet, amit a háztartások magas energiaszámláinak részbeni ellensúlyozására lehet felhasználni.

Eddig 15 európai ország jelentett be, javasolt vagy vezetett be extraprofit-adót az energiavállalatok esetében.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek