
9 év öldöklés után Franciaország befejezi a terrorellenes tevékenységét Afrikában
A francia elnök szerint a Barhane-hadművelet rossz nemzetközi hírnevet szerzett.
Kilenc év után még idén befejezi Franciaország a terrorellenes Barkhane-hadműveletet a Száhel-övezetben - jelentette be Emmanuel Macron november 9-én, szerdán, egy helikopterhordozó fedélzetén, a dél-franciaországi Toulon haditengerészeti bázisán. Döntését a francia elnök "az elmúlt hónapokban tapasztalt következményekkel" indokolta, ugyanakkor kijelentette, hogy "az afrikai országoknak nyújtott katonai támogatásuk továbbra is folytatódik, de a velük közösen meghatározott új elvek szerint" - írja a BBC.

Macron bejelentésével egy időben az Elysée-palota kiadott egy közleményt, melyben azt írták, hogy "Franciaország csökkenteni fogja a katonai erőinek kitettségét és láthatóságát Afrikában, hogy az együttműködésre és a támogatásra összpontosítson". Az elnöki hivatal közlése szerint erre azért van szükség, mert a Barhane rossz nemzetközi hírnevet szerzett, és Franciaország tiszta lappal szeretne indulni, hogy helyi ellenállás nélkül lehessen továbblépni.
Franciaország még 2014 augusztásában kezdte meg az iszlamista terrorellenes Barkhane-hadművelet a Száhel-övezetben, azon belül is elsősorban Nigerben, Maliban, Csádban és Burkina Fasóban. Az elmúlt szűk egy évtizedben Párizs nagyjából 5500 katonát vezényelt a térségbe, hogy megsemmisítse az ott tevékenykedő terroristasejteket. Ez volt Franciaország legnagyobb tengerentúli missziója, melyben 58 francia katona, és több mint 2 ezer terrorista vesztette életét.

Noha Macron bejelentése szerint Franciaország afrikai szerepét újra gondolják, ez nem változtat azon, hogy a jövőben is közel 3000 francia katonát kívánnak a térségben állomásoztatni. A fegyveres erők feladata azonban megváltozik, és a kitettség helyett a támogatásra, a kiképzésre, a felderítésre és a hadműveleti partnerségre összpontosítanak, ha ezt egy-egy ország igényli. A katonáink álcázva, védelem alatt, támogatással, kielégítő feltételek melletti irányítással maradnak a térségben, de helyi szinten szükséges lesz a hivatalos bejelentés – hangsúlyozta az Elysée-palota.






