Létrehozva: 2022.10.30.

Újabb hírek a dél-koreai katasztrófáról - nagyon sok fiatal halt meg

Legkevesebb száznegyvenkilenc ember meghalt, másik százötven pedig megsérült szombaton a dél-koreai főváros, Szöul központjában a halloween-ünnepségek idején az egyik szűk utcán kitört lökdösődésben - közölte a mentőszolgálat.

Korábban Csoj Szöng Pom, Jongszan kerület tűzoltóparancsnoka arról tájékoztatott, hogy százhúszan hunytak el és százan sérültek meg. Azt mondta, hogy a halottak száma még nőhet; az áldozatok nagy száma annak tudható be, hogy rengeteg ember sétált halloween idején.  Több sérültnek súlyos az állapota, sürgősségi osztályokon kezelik őket. 

Három éve ez volt az első haloweeni rendezvény Szöulban, miután megszüntették a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat és fizikai távolságtartást. A partira indulók közül sokan maszkot és halloweeni jelmezeket viseltek. Számos áldozat húszas éveiben járó nő. 

Az országos tűzoltósági hivatal és a belügyminisztérium korábban azt közölte, hogy mintegy ötven embernek állt le a szíve, százan pedig megsérültek helyi idő szerint vasárnapra virradóra. Dél-koreai vezetők közölték: akkor történhetett a szerencsétlenség, amikor a halloween-ünnepségre összegyűlt óriási - többségében fiatalokból álló - tömeg betódult a Hamilton szállodához közeli szűk utcába, és a tolongásban agyontaposták egymást. 

A tűzoltóság szóvivője szerint 140 mentőkocsit vezényeltek a helyszínre, több mint 1700 orvos, egészségügyi dolgozó és mentős vesz részt a sérültek ellátásában. A mentősök és a járókelők hiába próbálták meg újraéleszteni az utcákon heverő embereket. Egyelőre nem tudni, miért zúdultak le az emberek a domboldalon a szűk utcába. Szemtanúk arról számoltak be, hogy már a lökdösődés előtt is kaotikus jelentek voltak. Egy túlélő azt mondta, hogy sokan elestek, mások mint dominók zuhantak utánuk. A Kim nevű túlélő másfél órán át várta, hogy a mentők kiszabadítsák - írta a szöuli Hankioreh című újság. 

Egy másik, húszas éveiben járó túlélő úgy menekült meg az eltaposástól, hogy sikerült beugrania egy bárba, amelynek az utcára nyílott az ajtaja - írta a Yonhap. Helyi médiajelentések szerint akkor kezdődött a tülekedés, amikor elterjedt a tömegben, hogy egy közelebbről meg nem nevezett híresség látogatott a partinegyedbe. 

Csoj Szöng Pom elmondta, hogy a holttesteket kórházakba és egy tornaterembe vitték, ahol a hozzátartozók azonosíthatják az áldozatokat. Közölte, hogy a halottak és a sebesültek többsége a húszas éveiben jár. A kórházba szállítottak között külföldi állampolgárok is voltak. 

A főváros Itevon kerülete felkapott városrész, a több tucatnyi bár és étterem zsúfolásig telve volt szombaton a halloween miatt. 

Egy 2014. áprilisi dél-koreai katasztrófa szintén főleg fiatalokat sújtott: elsüllyedt egy komp 304 emberrel a fedélzetén, az áldozatok többsége diák volt. Jun Szok Jol elnök közleményt adott ki, amelyben felszólította az illetékeseket, hogy biztosítsák a sérültek gyors ellátását és ellenőrizzék az ünnepségek színhelyeit. Utasította az egészségügyi minisztériumot, hogy gyorsan vonultasson fel katasztrófavédelmi orvosi csapatokat, valamint biztosítson ágyakat a közeli kórházakban a sérültek ellátására. 

Helyi médiajelentések szerint mintegy százezer ember sétált az utcákon a halloween-ünnepségek idején, amelyek a legnagyobb szabásúak voltak a világjárvány kezdete óta. A dél-koreai kormány az elmúlt hónapokban könnyített a pandémia miatt elrendelt korlátozásokon. 

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetben fejezte ki részvétét "a rettenetes szöuli események" miatt, és szolidaritásáról biztosította a Koreai Köztársaság népét. Részvétét fejezte ki a szerencsétlenség miatt szombaton Emmanuel Macron francia elnök és Élisabeth Borne miniszterelnök is, valamint Olaf Scholz német kancellár, Justin Trudeau kanadai kormányfő és Antony Blinken amerikai külügyminiszter. 

A hatóságok közölték, hogy vizsgálatot indítanak az incidens pontos okának megállapítására - adta hírül az MTI.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre