RETRO RÁDIÓ

Szijjártó Péter: Keményen tárgyaltunk és elértük

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 10. 04. 23:01

Brüsszelből, az állandó képviselők tanácsának ülése után írt a miniszter.

Fontos hírekkel jelentkezett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden késő este a hivatalos Facebook-oldalán.

Fotó: Purger Tamas/Magyar Hirlap

„Nemrég ért véget Brüsszelben az állandó képviselők tanácsának ülése, ahol ismételten a szankciók voltak napirenden. Ahogy már sokszor elmondtuk, a magyar kormány ezúttal sem támogatott olyan szankciós intézkedéseket, melyek kárt okoztak volna Magyarországnak, a magyar embereknek.”

– kezdte beszámolóját a külgazdasági és külügyminisztérium első embere. Majd így folytatta:

Keményen tárgyaltunk és elértük, hogy az olajársapka nem vonatkozik a csővezetékes kőolajszállításra (mi így vesszük az energiabiztonságunkhoz nélkülözhetetlen kőolajat), valamint vészhelyzet esetén az ezt pótló tengeri szállításra sem. Elértük, hogy a szankciók alól kivételt kapjon a nukleáris energia, így ezek a szankciók nem vonatkoznak az új paksi atomerőmű építésére sem. Mint ahogyan nem került a szankciós listára egyetlen olyan intézmény sem, amely a nukleáris kutatás-fejlesztési együttműködés szempontjából fontos lenne.

Bejelentkezését a következő sorokkal zárta Szijjártó Péter: „A magyar energiaellátás biztonságát fenyegető, a magyar embereknek kárt okozó szankciós intézkedéseket tehát ismételten sikerült megakadályozni. A magyar nemzeti érdekekért a jövőben is ugyanígy ki fogunk állni.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.