Létrehozva: 2022.10.01.

Egy pontot vettek észre az ultrahangképen, súlyos szívbetegséggel született az angyalarcú kislány

A szemfüles ápolónak köszönhetik kislányuk életét a szülők. Egy ultrahangvizsgálat során jöttek rá, hogy nagyon nagy a baj.

Szerző Ripost

Olyan hírt közöltek a 20 hetes terhes kismamával, amit egy nő sem szeretne hallani. Az egész azzal kezdődött, hogy az ápoló nem tudott tiszta képet készíteni a születendő gyermek artériájáról, de Natalie még csak nem is sejtette, hogy baj lehet. 

Fotó: Twitter

Egyetlen aprócska pont szúrt szemet az egészségügyi alkalmazottnak. Ezután a 37 éves nőnek egy intenzív vizsgálaton kellett részt vennie, ami során kiderült: babájának nagyon súlyos szívhibája van. Natalie Robinsont és férjét, Mike-ot nagyon megrázta a diagnózis.

A kis Aria idén június 10-én született, de alig néhány nappal később meg kellett műteni. A szívéből kilépő ér ugyanis nem vált szét teljesen, ezt pedig ha nem kezelik, végzetes is lehet.

„Ha nem kaptuk volna meg előzetesen a diagnózist, soha nem gondoltuk volna, hogy ilyen súlyos állapota van, mivel születésekor teljesen tökéletes volt” – kezdte Natalie, aki így emlékezik vissza lánya műtétjének napjára: „Megrendítő volt, sírva mentünk el, mivel fennállt a lehetősége, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy látjuk őt. Őszintén szólva ez volt a legnehezebb dolog, amin valaha is keresztül kellett mennünk”.

A házaspár nem volt képes a kórházban maradni, búcsú puszi után nyakukba vették Bristolt. A múló perceket óráknak érezték, egészen addig, amíg nem hívták őket a kórházból.

Szerencsére Aria műtétje során az orvosoknak sikerült helyrehozniuk a kis szívét. A mára 16 hetes csöppség, gyorsan felépült, most már csodálatos állapotban van. Kéthavonta kell kontrollvizsgálatokra járnia, hogy megbizonyosodjanak arról, a beültetett vezeték működik és a vére megfelelően áramlik - írja a The Sun.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Alig takarja valami Tolvai Reni hatalmas melleit

borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

origo.hu

Szexképek kerültek fel az internetre Taylor Swiftről

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Áll a bál: tolószékbe került a tévés, és a népszerű énekesnő tehet az egészről

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA