RETRO RÁDIÓ

Most érkezett: Észak-Korea rakétákat lőtt ki Japán felé

Létrehozva2022. 10. 08. 20:30

Észak-Korea két rövid hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt ki a Japán (Keleti)-tenger felé - közölte a dél-koreai vezérkar és a japán védelmi minisztérium közép-európai idő szerint szombaton.

Észak-Korea két héten belül hetedszer hajtott végre hasonló tesztet. A rakéták kilövésére órákkal azután került sor, hogy befejeződött az Egyesült Államok és Dél-Korea tengeri hadgyakorlata a Koreai-félsziget keleti partjainak közelében. A gyakorlatozáson az Egyesült Államok haditengerészetének Ronald Reagan nevű, nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója is részt vett. Az észak-koreai hadsereg szombaton figyelmeztetett, hogy a Ronald Reagan megjelenése a Koreai-félsziget közelében jelentős negatív hatással van a térség biztonságára.

KIM Dzsong Un
Fotó: MTI

Phenjan szombaton leszögezte: az Egyesült Államok katonai fenyegetéseire reagálva, önvédelemből hajtotta végre az eddigi rakétakísérleteket, amelyek nem jelentenek közvetlen veszélyt a légi közlekedésre vagy a szomszédos országokra. Egy kedden kilőtt, közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta - 2017 óta először - elhaladt a japán szigetvilág fölött. Az ENSZ határozatai megtiltják Észak-Koreának a ballisztikus rakéták tesztjét.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.