Létrehozva: 2022.09.10.
Módosítva: 2022.09.10.

Börtönbe került a horrorfogorvos, aki több száz páciensét csonkította meg

Ezzel pont került a francia kriminalisztika történetének egyik legbizarrabb, másfél évtizede húzódó ügyének végére.

Szerző Gaál József

Csütörtökön egy fellebbviteli francia bíróság ítéletet hirdetett a helyi sajtóban csak "horrorfogorvos" néven ismerté vált férfi ügyében, aki feleslegesen húzta ki több száz páciense egészséges fogát, hogy a helyükbe drága pótlást helyezzen be - növelve ezzel a bevételeit. Az ügy első számú gyanúsítottja, a 42 éves Lionel Guedj nyolc év börtönbüntetést, míg apja, a 70 éves Carnot Guedj, aki segédként, részmunkaidőben dolgozott fiának, öt évet kapott - írja az AFP francia hírügynökség.

A hírhedt apa-fia páros 2006 és 2012 között tevékenykedett Marseille-ben, ahol a város egyik szegénynegyedben üzemeltettek egy fogorvosi magánrendelőt. Itt több ezer műtétet hajtottak végre a jóhiszemű pácienseken: egészséges fogakat húztak ki, gyökérkezelést végeztek el és drága hidakat ültettek be - teljesen fölöslegesen. Sok esetben ráadásul annyira hanyag munkát végeztek, hogy az gyulladásokhoz és maradandó egészségi károsodásokhoz vezetett. 

A vádirat szerint Lionel Guedj átlagosan mindössze tíz perc alatt végzett el egy gyökérkezelést, miközben egy ilyen eljárás általában 45 percet vesz igénybe szakszerű körülmények között. Egyik "betegének", aki csak egy kisebb zománcprobléma miatt kért segítséget, 24 fogát húzta ki Guedj. A nemzeti egészségügyi szolgálat szerint a férfinak sikerült 28-szor több hidat beültetnie a "karrierje" során, mint egy átlagos francia fogorvosnak.

Az ügy pikantériája, hogy Guedj 2010-ben Franciaország legjobban kereső fogorvosa lett 2,9 millió eurós adózott jövedelemmel. Ennek a hatalmas összegnek a legnagyobb hányadát a francia társadalombiztosítási rendszer folyósította számára.

45 éves koromra elvesztettem a fogaim felét, 55 évesen pedig már nem volt fogam, csak implantátumom

- fogalmazott a "horrorfogorvos" egyik áldozata a férfi utolsó bírósági tárgyalásán. Ezzel szemben Guedj azt mondta az utolsó szó jogán, hogy "soha nem akart senkinek sem ártani".

Az ügyben eljáró bíró végül a lehető legszigorúbb büntetést szabta ki a vádlottakra. Sőt, a szokásos gyakorlattól eltérően elrendelte, hogy a tárgyalásról mindkét férfit rögtön a börtönbe vigyék, ami a tárgyalóteremben lévő áldozatok hangos tetszésnyilvánítással fogadtak.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat