Létrehozva: 2022.08.19.

Rejtélyes módon tűnt el a 16 éves szépség: Itt vannak a részletek

Kiely Rodni egy ballagási buliról tűnt el. Az autója sincs meg.

Szerző rp

Rejtélyes módon veszett nyoma a 16 éves Kiely Rodninak. A fiatal lány közel két hete tűnt el egy ballagási buliról. A partin résztvevők közül viszont sokan egyáltalán nem hajlandóak segíteni a hatóságoknak.

Kiely egy Truckee nevű kaliforniai településen bulizott 200-300 ember társaságában. Nem sokkal éjfél után üzent az édesanyjának, hogy már hazafelé tart, majd ezt követően felhívta az egyik barátját, aki szintén részt vett a bulin, hogy elköszönjön tőle. Azóta nem látták és nem is hallottak felőle.

"Az emberek nem beszélnek velünk. Sokan főiskolára járnak, vagy csak most kezdik az egyetemet, és attól tartanak, hogy tönkre teszik a jövőjüket, ha mondanak valamit" – nyilatkozta Angela Musallam rendőrtiszt a New York Postnak, holott a hatóságok többször hangoztatták, nem áll szándékukban vádat emelni senki ellen illegális kábítószer és alkoholfogyasztás miatt, ugyanis nem ez most a prioritás.

"Meg akarjuk találni Kielyt" – magyarázta a rendőrtiszt, aki hozzátette, a nyomozók úgy gondolják, valakinek lehet sejtése arról, merre tarthatott Kiely.

Arra kértük az embereket, hogy ha tudnak bármit, mondják el. Hiszen, ha nem teszik, azzal a lelkiismerettel kell leélniük az egész életüket, hogy tudják, egy családnak fogalma sincs arról, hova tűnt a lányuk. Csak mondják el egyszerűen, amit tudnak. Már így is eleget szenvedett a család

 - mondta a rendőrtiszt.

A nyomozóknak egyelőre fogalmuk sincs, mi történhetett a 16 éves lánnyal, az ezüst színű Honda CRV-jét sem találják.

(via)

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre