Létrehozva: 2022.07.31.
Módosítva: 2022.07.31.

Németország: Tömegtüntetések az energiaárak miatt?

Az Insa közvélemény-kutató intézet felmérése azt mutatja, egyre több német vonulna utcára.

Szerző Ómolnár Miklós

Az Insa közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az összes németországi válaszadó 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztosan vagy nagy valószínűséggel részt venne a magas energiaárak elleni demonstrációkon. A megkérdezett FDP-vel szimpatizálók 50 százaléka, a baloldali Die Linke-re voksolók 60 százaléka és az AfD híveinek 72 százaléka szükségesnek tartja a tiltakozást, és szeretnének részt venni az ilyen tüntetéseken. A megkérdezettek 50 százaléka azonban nem venne részt a demonstrációkon, de ennek okát nem közölték. 

Young,Couple,Thinking,And,Looking,At,A,Laptop,Computer
Fotó: Shutterstock

Nancy Faeser szövetségi belügyminiszter, az SPD politikusa nemrégiben óva intett a tiltakozásoktól. Faeser a Handelsblattnak úgy nyilatkozott: „Természetesen fennáll annak a veszélye, hogy azok, akik már a járvány miatti lezárások ellen demonstráltak, és gyakran vonultak egymás mellett jobboldali szélsőségesekkel, újra mozgósítani fognak”. Közölte azt is:  „Felkészültünk az esetleges újabb tiltakozó megmozdulásokra is”.

Stephan Kramer, a Türingiai Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke is figyelmeztetett a válság belső biztonságra gyakorolt ​​hatásaira. Nem biztos abban, hogy Németországban az energia- és árválság következményei elleni tiltakozást lehet a Covid-tiltakozásokhoz hasonló módon kezelni. A Handelsblattban óva intett attól, hogy megismétlődjenek az előző évi árvízkatasztrófa kezelése során elkövetett hibák, amikor az érintett területeken a közélet nagy részben összeomlott. Kramer szerint a gázvészhelyzet láncreakciót indíthat el, ha nemcsak a lakásfűtési gáz hiányzik, hanem az ipari termelés is összeomlik, és emiatt drámaian nő a munkanélküliség. Az eredmény ez esetben tönkrement egzisztenciák sora lesz. Abba pedig jobb bele sem gondolni, mi történne akkor, ha nagymértékű áramkimaradások, újabb koronaintézkedések mellett az ukrajnai háború miatti éhínség migrációs hullámot indítana el. „Hogyan biztosítanák az ellátást, és mindenekelőtt a közbiztonságot és a közrendet?” – tette fel a kérdést.

A fenyegető nyilatkozatok és az elhibázott szankciós politika eredménye, hogy ma már nem az a kérdés, hogy mennyibe kerül az energia, hanem az, hogy lesz-e belőle egyáltalán elegendő – nyilatkozta Hortay Olivér közösségi oldalára feltöltött videójában.

A Századvég Gazdaságkutató energia- és klímapolitika üzletágának vezetője elmondta, a német politikai elit egy hónappal ezelőttig egyszerűen nem vett tudomást arról, hogy a gázigényük jelentős részét Oroszországtól szerzik be, és hogy azt rövid távon nem lehet helyettesíteni.

Mint kiderült, Németország vezetése politikai haszonszerzés reményében szembefordult hazája és az Európai Unió érdekeivel. Hogy demonstrálják oroszellenességüket, a képviselők hamis adatokra hivatkozva lebegtetették az embargót, és minden fórumon elmondták, hogy amint lehet, teljesen leválnak az orosz energiahordozókról – tette hozzá.

Elmondása szerint június közepén megérkezett a válasz: Oroszország egy technikai hibára hivatkozva elzárta német gázszállításait, és ezt az állapotot egészen a két ország közötti vezeték karbantartásának végéig fenn kívánja tartani.

Moszkva lépése hidegzuhanyként érte Németországot. A legnagyobb lakásbérbeadó cég már félmillió háztartás energiaellátását korlátozta, korábban magabiztos politikusok pedig éppen arra próbálják rávenni a családokat és vállalatokat, hogy önként mondjanak le gázfogyasztásuk egy részéről – magyarázta a szakértő.

 

Hortay Olivér kifejtette: a probléma egész Európát érinti. Tavaly az EU orosz gázimportjának több mint harmada a német vezetéken keresztül érkezett, és mivel a tagállamok energiapiacai szorosan összekapcsolódnak, a kieső mennyiség a közösség egészében hiányt okoz. A szállítás korlátozása és a teljes leállás lehetősége valamennyi országban új helyzetet teremtett – tette hozzá.

Felhívta a figyelmet többek között arra is, hogy míg korábban az energiaválság okozta áremelkedés jelentette a fő kihívást, mostanra az ellátás került veszélybe, és az ár másodlagossá vált. Bár szerinte néhány politikus kötelező szolidaritást és központi gázelosztást sürget, a valóságban éppen az ellenkező folyamat zajlik.

Hangsúlyozta: az, hogy holnap mennyi gázhoz lehet majd hozzájutni, teljesen bizonytalanná vált, így versenyfutás kezdődött a tagállamok között.

A szabály a következő: aki képes kellő mennyiségű forrást előteremteni az egyre dráguló gáz megvásárlásához, az fel fogja tudni tölteni a tárolóit és elkerülni a legrosszabbat, az ellátás korlátozását. Aki nem, annak viszont – Németországhoz hasonlóan – családokat és vállatokat kell majd lekapcsolnia a hálózatról, kockáztatva ezzel a gazdasági és társadalmi katasztrófát – összegezte Hortay Olivér.

zuhany

Klaus Müller szerint az is megoldás lehet, ha a németek kevesebbet zuhanyoznak

Fotó: Pixabay

Kétségbeesett spórolás

 

Július 11-től tíz napig nem kap gázt Németország az oroszoktól az Északi Áramlat–1 vezetéken keresztül, a Gazprom az éves karbantartásra hivatkozik. A német szövetségi parlamentben a képviselők és munkatársaik irodáit és az adminisztrációs részleget télen 22 fok helyett csak 20 fokra szabad felfűteni, nyáron pedig az eddigi 24–26 fok helyett 26–28 fokra lehet állítani a klímát. Hasonló intézkedést vezetne be Saar-vidék állami parlamentje is, csak 20 fokig fűtenének télen, azt viszont még vizsgálják, hogy a 19. századi műemlék épületben ez hogyan valósítható meg.

 

Németországban a súlyosbodó energiaválság miatt az utóbbi időben több vezető is spórolásra szólította fel a németeket. Peter Hauk baden-württenbergi miniszter például elismerte: az energiahordozók hiánya miatt télen lehetnek problémák a fűtéssel. De szerinte a 15 Celsius-fokos szobahőmérséklet megfelelő télen, legfeljebb fel kell majd venni egy pulóvert. Klaus Müller, a német közműszolgáltatást szabályzó hálózati ügynökség vezetője pedig arról beszélt, az is megoldás lehet, ha a németek kevesebbet zuhanyoznak.

 

Németország legnagyobb ingatlancége, a Vonovia csökkenti a központi fűtés hőmérsékletét éjszaka, hogy így spóroljon a gázzal. A cég bejelentette, hogy este 11 óra és reggel 6 óra között csak 17 fokra fűtik fel a lakásokat, a nap többi részében viszont nem lesz változás. A fűtés letekerésével akár 8 százalékkal csökkenthet a fűtés költsége a cég szerint.

Maximális kapacitásának egyötödére, óránként 1,28 millió köbméterre csökkent az orosz gázszállítás az Északi Áramlat vezetéken, az Oroszországból Európába irányuló fő gázexportútvonalon – közölte a RIA Novosztyi hírügynökség szerdán a GASCADE német üzemeltetőre hivatkozva.

A Gazprom orosz gázipari vállalat a közép-európai idő szerint nyolc órától életbe léptetett kapacitáscsökkentést egy újabb turbina előre beütemezett leállításával indokolta. A TASZSZ orosz állami hírügynökség szerint eközben még mindig nem világos, hogy a Siemens mikor szolgáltat vissza egy másik, Kanadában már megjavított turbinát a Gazpromnak

Az orosz gázszolgáltató hétfőn jelentette be, hogy a portovajai kompresszorállomáson egy újabb gázturbina-hajtóművet kényszerül leállítani az esedékes nagyjavítása miatt, aminek következtében az Északi Áramlaton a gázszállítás az addigi napi 67 millió köbméterről a felére, a maximális mennyiség 20 százalékára, azaz napi 33 millió köbméterre csökken. Az állomáson csak egy turbina maradt üzemben.

A német hatóságok közölték, hogy nem látnak műszaki okot az Északi Áramlaton történő gázszállítások csökkentésére. Ugyanakkor a TASZSZ szerint Berlin továbbra fedte fel a megjavított turbina helyét. A Gazprom álláspontja értelmében a Siemens által a turbina visszaszolgáltatásáról küldött dokumentumok továbbra sem szüntetik meg a szankciós kockázatokat, és csak további kérdéseket vetnek fel.

A Siemens Energy ezzel szemben azt hangoztatta, hogy nem lát összefüggést a turbina és az Északi Áramlaton keresztül történő szállítás csökkentése között, és nem kapta meg a Gazpromtól a turbina Oroszországba szállításához szükséges vámdokumentációt.

Kanada Németország ismételt kérései nyomán július 9-én úgy döntött, hogy az általa Oroszország ellen bevezetett szankciók dacára visszaszolgáltatja a területén megjavított Siemens-turbinát, miután az Északi Áramlat június közepe óta maximális kapacitásának 40 százalékán üzemelt (sőt július közepén a tervezett javítások miatt le is állt).

Az újabb kapacitáscsökkentés fényében a gáz ára Európában a hét eleje óta egyharmadával megugrott, március eleje óta először haladta meg 1000 köbméterenként a 2200 dollárt, és a várakozások szerint szeptemberben újabb növekedés várható.

Az Oroszországból a Balti-tenger mélyén Európába vezető – az oroszországi Viborgtól a németországi Greifswaldig lefektetett – Északi Áramlaton a gázszállítások 2020-ban és 2021-ben elérték az 59,2 milliárd köbméteres történelmi csúcsot. Németország mindemellett elzárkózik az üzemkész Északi Áramlat–2 csővezeték beindításától.

Szerző Ómolnár Miklós

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért