RETRO RÁDIÓ

Az 50-es faktor sem volt elég, kegyetlenül leégett a 11 éves fiú - Fotó

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 07. 21. 14:00

Először csak kipirosodott a fiú bőre, aztán megjelentek rajta az óriás hólyagok. Az édesanya elkeseredett a történtek miatt.

Tönkretette egy 11 éves fiú törökországi álomnyaralását az, hogy brutálisan leégett a napon.

A 35 éves Jessica Ellies nem bírta visszafogni a zokogását, miközben végig kellett néznie fia, Kainen kínszenvedését. A naptól ugyanis olyan szinten leégett, hogy nagy méretű hólyagok keletkeztek a bőrén. Jessica elmondása szerint, a fiát minden nap egy 50-es faktorszámú közismert márkájú napkrémmel kente be.

Naptej fényvédő
Fotó: Pixabay

A fiatal égési sérülései miatt kénytelen volt a nyaralás második hetét a szállodai szobájukban eltölteni. Ráadásul minden reggel orvoshoz kellett mennie, ahol egy nővér sorra kipattintotta a hólyagokat, amik ellepték az egész karját és a vállát. Miközben testvérei, akik másik naptejet használtak, a szabadban játszottak tovább.

Jessica a The Sunnak elmondta, hogy megszakadt a szíve attól, ami a kisfiával történt. Bár Kainen bőre folyamatosan javult, attól tartanak, hogy sebhelyek maradhatnak rajta.

Aznap éjjel nem aludt, kínlódott, csak forgolódott a fájdalomtól az ágyában, miközben mi mindannyian aludtunk. Reggelre tele volt hólyagokkal az egész karja és a válla. Kínok között szenvedett. Sírtam, amikor először megláttam. Most pedig összetört a szívem mivel, a hólyagok elhegesedhetnek. Soha többé nem fogom használni azt a napkrémet. Pedig egy jól ismert márka, így nagyon csalódott vagyok” – árulta el az anyuka.

A cég brit szóvivője kérte a felhasználókat, hogy ne használják a krémet, amíg kivizsgálják az esetet. Már felvették a kapcsolatot Jessicával és megígérték kivizsgálják az esetet. 
 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.