Létrehozva: 2022.05.01.
Módosítva: 2022.05.01.

Ukrajna felajánlotta Moldovának, hogy lerohanja a szakadár területeit

Egyre nagyobb nemzetközi figyelem irányul a Moldovától 30 éve önhatalmúlag elszakadt Transznisztriára. Egyes szakértők már azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy a szeparatista köztársaság ilyen vagy olyan módon, de belép harmadik félként az orosz-ukrán háborúba.

Szerző Gaál József

Az ukrán elnöki hivatal vezető tanácsadója felajánlotta Moldovának, hogy az ország keleti részén található Dnyeszteren Túli Régiót, azaz más néven Transznisztriát szívesen elfoglalja ukrán hadsereg erőszakkal, ha erre igény mutatkozik a másik fél részről. A tervvel kapcsolatban Alekszej Arestovics úgy fogalmazott, hogyha Kisinyov Kijev segítségét kérné az szeparatista állam meghódítására, akkor az ukrán vezetés erre hajlandó, a hadsereg pedig képes lenne - írja a RIA Novosti orosz hírügynökség. 

Alekszej Arestovics ukrán elnöki tanácsadó

A példa nélküli ukrán ajánlatot a moldovai vezetés szinte azonnal visszautasította. Mai Sandu moldáv köztársasági elnök kijelentette, hogy csak és kizárólag politikai eszközökkel kívánják visszaintegrálni a 30 éve kikiáltott, önjelölt köztársaságot az országba.

A Dnyeszteren túli kérdés rendezése csakis békés megoldás alapján valósulhat meg. Kizárunk minden katonai és más erőszakos akciót, a régió demokratizálásának és demilitarizálásának elvei alapján, valamint Moldova szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása mellett

- közölte Moldova reintegrációs hivatala.

Alekszej Arestovics ukrán elnöki tanácsadó megjegyzéseit egyébként Moszkva is elítélte. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője "meglehetősen provokatívnak" minősítette az ajánlatot. 

Mi az a Transznisztria, és mi köze az orosz-ukrán háborúhoz?

A Dnyeszteren Túli Régió (Transznisztria) egy Csongrád-Csanád megye méretével azonos keskeny földsáv Moldova keleti részén, amely 1992 óta de facto független államként működik, de hivatalosan Moldovához tartozik. A terület szoros kapcsolatokat ápol Moszkvával, orosz békefenntartók állomásoznak ott, és a helyi lakosok jelentős része orosz állampolgársággal is rendelkezik. Lényegét tekintve a rendszerváltás óta a szakadár állam egyfajta orosz exklávéként működik Ukrajna és Moldova közé szorítva.

Transznisztria Moldova keleti részén

2006-ban a helyi hatóságok népszavazást tartottak Transznisztria jövőbeli sorsáról, ami azt mutatta, hogy a nagy többség támogatta a Moldovától való függetlenséget, és a csatlakozást az Orosz Föderációhoz, de a voksolás eredményeit nem ismerte el a nemzetközi közösség, így a csatlakozás végül nem történt meg. 500 ezer fős lakosságát tekintve egyébként nagyjából egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban orosz, ukrán és moldáv. 

Az önjelölt köztársáság a hónap közepén került a nemzetközi figyelem központjába, miután az orosz védelmi minisztérium kijelentette, hogy távlati céljaik között szerepel Dél-Ukrajna elfoglalása és egy folyosó megnyitása Oroszország és Transznisztria között. A bejelentés óta a szeparatista területen fegyveres incidensek sorozata történt: hétfőn a transznisztriai Állambiztonsági Minisztériumot ismeretlenek támadták meg vállról indítható rakétavetőkkel, kedden pedig felrobbantottak kettő, orosz nyelvű rádióállomásokat közvetítő adótornyot. Vadim Krasznoszelszkij transznisztriai elnök "terrortámadásnak" nevezett incidenseket, és ukrán állampolgárokat tett értük felelőssé.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő, amit ez az étel tehet az egészségünkkel

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

vg.hu

Focistafizetések: a nettó átlagbér háromszorosát keresik havonta a magyar másodosztályban

metropol.hu

Máris lecsaptak Szoboszlai távozó edzőjére: kiderült, mit csinál nyártól Klopp

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt

KÜLFÖLD

Igazi csoda: a szentelt víz hatására támadt fel a halott csecsemő