RETRO RÁDIÓ

Szándékosan vezethették a földnek az utasszállító repülőt, 132 ember vesztette életét

Szándékosan vezethették a földnek az utasszállító repülőt, 132 ember vesztette életét
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2022. 05. 19. 10:33
Frissítve2022. 05. 19. 12:56

Minden jel szerint megismétlődött a Germanwings 9525-ös, 2015. március 24-én bekövetkezett katasztrófája, amikor is a gép öngyilkos pilótája szándékosan vezette földnek a repülőgépet és utasait.

Szándékosan okozhatták a China Eastern kínai légitársaság belföldi járatának márciusban bekövetkezett katasztrófáját - derült ki a Wall Street Journal (WSJ) kedden megjelent oknyomozó cikkéből

China Eastern március 21-én lezuhant Boeing 737-89P típusú repülőgépe

Hivatalosan egyelőre csak annyi biztos, hogy március 21-én a China Eastern Airlines 5735-ös járata a kínai Kunmingból Guangzhou-ba tartott, amikor a felszállás után egy órával, 8 ezer méter magasból, egyszer csak függőleges süllyedésbe kezdett. Ezt követően rövid ideig úgy tűnt, sikerült megállítani a zuhanást, de aztán pár perc múlva megszakadt a kapcsolat a földi irányítóközponttal, és az utasszállító nyílegyenesen a földbe csapódott egy erdős területen. A gép fedélzetén 132 ember – 123 utas és 9 fős személyzet – tartózkodott, a szerencsétlenséget senki sem élte túl.

Az ügyet vizsgáló hatóságok egyelőre nem adtak hivatalos magyarázatot a tragédia okaira, de a Wall Street Journal már tudni véli, pontosan mi történhetett. Az amerikai lap az ügyet ismerő forrásaira hivatkozva ugyanis azt írta:

a gép megsérült repülési adatrögzítőjéből kinyert adatokból az látszik, hogy valaki a szarvkormány előre tolásával szándékosan süllyedésbe vitte, és a földnek vezette a repülőt.

Hogy pontosan ki és mi okból okozta a tragédiát, azt egyelőre nem tudni. A WSJ forrásai szerint az ügyet vizsgáló szakemberek elsősorban a pilótákra és az általuk végrehajtott manőverekre fókuszálnak, de egyelőre nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy valaki betört a pilótafülkébe és átvette az irányítást a gép felett.

A tragédia helyszíne, a gépből gyakorlatilag semmi sem maradt
A tragédia helyszíne madártávlatból

A repülőt üzemeltető légitársaság közlése szerint semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy a repülőgéppel bármilyen műszaki probléma lett volna, és megismételték egy korábbi közleményüket, amelyben azt írták, a pilóták egészségügyi, családi és anyagi háttere rendezett volt. 

A WSJ forrásai egyébként szintén azt erősítették meg, hogy a vizsgálatot vezető kínai hatóságok egyelőre nem jeleztek semmilyen műszaki vagy repülőgép-irányítási problémát.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.