RETRO RÁDIÓ

Gyászol a világ: meghalt az Oscar-díjas zeneszerző

Gyászol a világ: meghalt az Oscar-díjas zeneszerző
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2022. 05. 19. 20:29

Az olimpia, a futball-VB és a Mars-misszió himnuszát is ő írta.

Kedden késő este 79 éves korában elhunyt Vangelis. Az Oscar-díjas görög zeneszerző halálhírét a görög miniszterelnök közölte, de úgy tudni, hogy egy franciaországi kórházban halt meg.

A Vangelis művésznéven ismertté vált zeneszerző Evangelosz Odüsszeasz Papathanassziu néven született 1943-ban a görögországi Vóloszban, és már hatévesen komponált, de nem akart zenetanárhoz járni. Saját maga tanult meg zongorázni, és bár szülei beíratták a zeneiskolába, a kottaolvasást soha nem tanulta meg. Ha tanárai arra kérték, játsszon valamit, úgy tett, mintha a hangjegyeket olvasná, de valójában mindent emlékezetből adott elő.

Első együttesét 1963-ban alapította, az öttagú Formynx hamarosan Görögország egyik legnépszerűbb zenekara lett. Ennek ellenére három évvel később szakított zenésztársaival, majd 1967-ben Demis Roussos és Loucas Sideras társaságában megalapította az Aphrodite's Child elnevezésű együttest, amely a görögországi katonai diktatúra kezdetekor Londonba, majd Párizsba tette át székhelyét. 

Már első kislemezük, a Rain and Tears hatalmas sikert aratott, a következő négy évben lemezeikből húszmillió példány kelt el. A csúcsra az 1972-ben kiadott 666 című dupla albummal jutottak, de az ő triójuk is nem sokkal később felbomlott. 

Fotó: Pixabay

Vangelis ezután filmekhez komponált zenét, így született a többi között az Opera Sauvage, amelynek egyik tétele, a L'Enfant több mint egy évtizedig volt a Magyar Televízió A Hét című hírmagazinjának főcímzenéje.

Élete legnagyobb sikerét a Tűzszekerek című film zenéjének köszönheti, amelyért 1981-ben a legjobb filmzenéért járó Oscar-díjat is hazavihette, és ami később az olimpia szimbóluma lett. De számos más, mára klasszikussá vált film zenéjét írta, Ridley Scottal a Szárnyas fejvadászban dolgozott együtt, Oliver Stone pedig a Nagy Sándor, a hódító című alkotásához kért tőle filmzenét.

Mythodia (Óda a mítoszhoz) című albuma 2001-ben az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA egyik Mars-missziójának himnusza lett, a következő évben pedig Vangelis írta a FIFA labdarúgó világbajnokság hivatalos himnuszát. 
 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.