Eltűntek a férfiak Kárpátaljáról, drámai ok áll a háttérben

A magyarok számarányát tekintve a legnagyobb kárpátaljai magyar városban, Beregszászon járt a Ripost stábja. Ami rögtön feltűnik, az a kongó utak és utcák látványa. Autók elvétve közlekednek, de emberek is meglepően kevesen vannak az utcán, ők is kizárólag lányok és asszonyok.

Az egymilliós Kárpátalján korábban mintegy 150 ezer magyar élt, de sokan a háború vagy legalábbis a behívó elől külföldre, leginkább Magyarországra menekültek. Ám így is minden második ember magyarul beszél körülöttünk, nem nehéz tehát megszólítani őket. Válaszokat kicsikarni viszont annál inkább. Tapintható a félelem. Nem is annyira az oroszoktól és a harcoktól, mint inkább az ukrán hatóságoktól és a retorzióktól tartanak. 

Háború van, mindenkit elvihetnek

– mondja félősen a fejkendős Magda, azt kérve, hogy ne fotózzunk, különösen, hogy épp szemben van a rendőrörs. Óvatosságát azzal indokolja, hogy a haditörvények hazaárulásnak minősítik, ha valaki külföldieknek mond el „titkokat” a háborúról, és 15 év börtönbüntetéssel fenyegetik az ilyen cselekmények elkövetőit. 

Így aztán még az is, aki hajlandó beavatni minket a jelenlegi helyzetbe, nem nagyon akarja adni az arcát a mondandójához. Mindenesetre azt mesélik, a háború kezdete óta mintegy harmadával nőtt Kárpátalja lakossága: vagyis ennyi menekült érkezett ide Ukrajna keleti részéből, a hadicselekményektől minél távolabbra igyekezve. Ez jóval több mint 300 ezer embert jelent, főleg ha azzal is számolunk, hogy közben sok itt élő elhagyta az országot. A Ripost-nak nyilatkozók között egy sem akadt, aki ne fogadott volna be menekülteket, akár egész családokat.

Nálunk is laknak. Helyünk van, mert a mi fiaink meg átmentek magyarba, nehogy besorozzák őket katonának

– árulja el a hatvanas éveiben járó Ilonka, aki a háztájiban megtermelt portékáit árusítja az utcán. Szomszédasszonya, Rózsa is egyedül maradt, az ő gyerekei is otthagyták Kárpátalját. A legtöbben úgy jutottak át, hogy volt magyar útlevelük, de sokan a zöld határon próbálkoztak. Olyanról is beszélnek, akit elkaptak, és rögtön be is soroztak, másnap már a fronton találta magát, hogy magyarként védhesse Ukrajnát. 

Minket mindig elnyomtak, mindegy, ki ül a fejünk fölött

– panaszkodik a sokat megélt, de még mindig fiatalos Marika, emlékeztetve, hogy a szovjet érában sem volt sokkal jobb magyarnak lenni. 

A háború óta viszont egyértelműen romlott a helyzet. Többen kapnak reggelente „Ukrajna az ukránoké, halál a magyarokra!” szövegű sms-eket. 

A legnagyobb baj az, hogy már a háború előtt is rengeteg fegyver volt magánkézben, most pedig számolatlanul osztották ki a géppisztolyokat a frissiben alakult véderőknek, melyek sorában nem egy olyan bűnöző van, akit a háború miatt engedtek ki a börtönökből

– állítja a boltjában magyar rádióadást hallgató Éva. Ő egyébként attól tart, hogy sokan közülük bűnbakokat fognak keresni. És hogy kiket találnak meg, nem nehéz kitalálni. Az ukrán média ugyanis folyamatosan azt sulykolja, hogy Oroszország után Magyarország a kettes számú közellenség.

Nem fognak ebből maguk se kimaradni, ez egy láncreakció lesz

– figyelmeztet a vastag keretű szemüvegétől és fehér köpenyétől doktornőnek ható Erzsébet, aki szerint a nyugatról érkező fegyverek csak tovább mélyítik a konfliktust és kitolják a háború végét. Amit az emberek duplán megszenvednek: a szétszakított családok itt maradó nőtagjai az emelkedő árak és a csökkenő munkalehetőségek miatt is megsínylik az egyre romló helyzetet. 

Már minden másfélszer annyiba kerül, mint azelőtt. Nekem meg csak minden második nap van munkám, így a fizetésemnek is a felét kapom. Ezt beleszámítva számunkra 150 százalékos az infláció

– mondja a családjával piacozó Ferenc, az egyetlen katonakorú férfi, akivel találkozunk. Ő jobban fél a gazdasági összeomlástól, mint a behívótól. 

A boltokban arra panaszkodnak, hogy alig van vevő, mivel minden termék ára az egekbe szökött. 

Az itt maradt férfiak nem járnak vásárolni, mert rejtőzködnek, nehogy őket is elvigyék a frontra. A menekülteknek meg nincs miből, ők csak a legszükségesebbekre költenek

– mutat rá a ruhaüzlet pultja mögött álló, jól öltözött Júlia, aki után minden bizonnyal megfordulnának a férfiak, már ha betérnének a boltjába. 

Persze sok mindenre hiába is szánnának pénzt, nem kapható. A benzin is ebbe a kategóriába tartozik, a kutakon mindenfajta üzemanyag ára ki van nullázva, holott nem is olyan régen még dübörgött a benzinturizmus a határ túloldalán élők rendre átjártak feltankolni az autójukat a jóval olcsóbb itteni üzemanyagokkal. Olyannyira, hogy a töltőállomásokon rámpa segíti a feltolatást, hogy a benzintankot csurig lehessen tölteni. De amióta az oroszok szétlőtték az ukrajnai olajtárolókat és -feldolgozókat, a benzin is hiánycikk.