Létrehozva: 2022.01.29.

Hazaküldték az orvosok a 4 éves kislányt, hogy nincs semmi baja, otthon holtan esett össze

A kislány pár nappal az 5. születésnapja előtt halt meg.

Egy kislány pár nappal az ötödik születésnapja előtt halt meg szepszisben, miután az orvosok hazaküldték a kórházból, azt állítva, hogy pusztán egy vírustól szenved.

A kis Skyla Whiting a walesi Pontypoolból gyomorrontással került kórházba, a vizsgálatok pedig kimutatták, hogy halálában közrejátszott a kórházi személyzet mulasztása is.

A kislány magas lázzal, szapora pulzussal került a kórházba, hányt és kiütések borították a testét. Az orvosok úgy vélték, csak egy vírus lehet a háttérben, arra nem is gondoltak, hogy a kicsinek vérmérgezése lehet. Majdnem egy napos késéssel kértek neki vérvizsgálatot, de azt is több órával később végezték el. Majd újabb órákat kellett várni ahhoz, hogy az orvosok egyáltalán megnézzék az eredményeket.

4 nappal azután, hogy orvoshoz került, végre egy vezető tanácsadó rájött, hogy Skyla szeptikus sokkban szenved.

A gyereket korábban elküldték a kórházból, az életét pedig már nem tudták megmenteni, hiába hívta fel azonnal a tanácsadó a szülőket.

A vizsgálat megállapította, hogy ha az ápolók és az orvosok nagyobb figyelmet fordítottak volna a kislányra, még ma is élne.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Mutatjuk, mennyi idő alatt gyűjtötte össze a Fidesz–KDNP a szükséges aláírásokat

ripost.hu

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl