Létrehozva: 2022.01.04.

„Egyszerre vesztették el apukájukat és anyukájukat„ – négy gyerek maradt árván

A férfi és felesége ugyanazon a napon haltak meg a koronavírusban.

A 44 éves Alvaro Fernandez és 42 éves felesége, Sylvia még a középiskolában ismerkedtek meg 15 éves korukban, s már több, mint 20 éve voltak házasok. Négy közös gyermekük született, köztük a ma 17 éves ikereket. A pár karácsony előtt, december 19-én halt meg, miután elkapták a koronavírust és egyre rosszabb állapotba kerültek.

A The Sun szerint néhány óra különbséggel haltak meg, ugyanazon a napon. Úgy tudni, egyikük sem volt beoltva. A család elmondása szerint Alvaro oltásellenes volt, annak ellenére is, hogy alapbetegsége volt, és cukorbeteggel is küzdött. Bár Sylvia be akarta magát oltatni, már nem tudta időben megkapni az első dózist.

„Alvaro várni akart, és tovább akart kutakodni, hogy biztonságos-e a vakcina. Sajnos túl sokáig várt, ez az egész család számára egyértelművé tette, hogy minél előbb be kell magunkat oltatni„ – magyarázta Alvaro nővére, Alma Hernandez. „A gyerekek egyszerre vesztették el mindkét szülőjüket. Nem tudom, hogy fogják tudni ezt feldolgozni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?